VÉGE! Belesajdul a szív, olyan rossz hír jött Bruce Willisről! - Szívfájdító közleményben tudatták a világgal:



Belesajdul a szív, olyan rossz hír jött Bruce Willisről! Bruce Willis állapota nagyon gyorsan romlik. A Die Hard sztárja az év elején hivatalosan visszavonult a színészettől, miután afáziát diagnosztizáltak nála (ez egy olyan állapotot, amelyben egy személy elveszíti a beszédkészségét és mások beszédének megértését, és az ok általában az agy nyelvi központjainak károsodása). Most friss hír jött: Bruce Willis betegsége visszafordíthatatlanul és gyorsan előrehaladt – írja a Secret life of Mom.
Eközben Willis volt felesége, Demi Moore – akivel 11 évig voltak együtt, és aki három lányt szült neki – még közelebb került hozzá és jelenlegi feleségéhez, Emmához. – Állandó kapcsolatban állnak Demivel – árulták el az 57 éves színészhez közel álló források. – Mindent megtesz, hogy időt tölthessen vele. Amikor fizikailag nem tudnak együtt lenni, felhívja telefonon, hogy hallja a hangját.” Mivel Bruce Willis nem tudja kifejezni magát, és nem érti, amit mások mondanak neki, Emma Williams úgy próbál segíteni neki, hogy valamiféle szószólója lesz – írja a kiadvány. – Bruce nem tud sokat beszélni, és sajnos nem sokat ért abból, amit mások mondanak neki.
Emma lett a hangja – árulták el a források. – A betegség előrehaladása a családban is nyomot hagy az ünnepeken. Vannak pillanatok, amikor visszaváltozik a régi Bruce-szá, de egyre kevesebbszer. Úgy tűnik, egyre jobban eltávolodik tőlük, és ez összetöri a szívüket – tette hozzá a forrás. Sajnos igaz a hír: Sylvester Stallone a közelmúltban szintén így nyilatkozott kollégája és barátja, Willis állapotáról: „Bruce tényleg valami nagyon nehéz dolgon megy keresztül. Gyakorlatilag képtelen kommunikálni. Megöl ez az egész, annyira szomorú.”

AKTUÁLIS:

Főoldal