![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihePA8VloCzNHgdkVOuFiWl0b3y_jSKr8LYtxvAipqJw9p9VDh-KPpfBO0qt8Rwna3is7YuK_MNE2iwZoNeQ-Qbp71baO4Jn7UbsXhfEP6nmc8tPBhkuw6W3bHFnX-pTajlqWXsu4OZdNAlwpefRuINoqa4w6FHPcO87Fh8MOuuGmPFe0Cs2mQNlhZ/w640-h384/0000000000000000000000000.jpg)
Szívszorító vallomást tett a kisdombegyházi tűzben meghalt kétéves Zsoltika. Csütörtök délután fél három körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a Békés megyei Kisdombegyházon kigyulladt egy családi ház. Négy járművel tizenhét tűzoltó vonult az égő Lehel utcai parasztházhoz. Két szoba és az előszoba égett teljes terjedelmében, csaknem ötven négyzetméteren. A tűzoltók húsz perc alatt eloltották a lángokat, egy idős asszony, a nagymama és egy 17 éves lány ki tudott menekülni, ám egy kétéves kisfiú bent ragadt az épületben és életét vesztette.
A Bors elérte a tragikusan járt családot, a családfő megtörten, könnyeivel küzdve elmondta: nem tudnak észhez térni kifiuk elvesztése után. – Zsoltika éppen elkezdett beszélni. Már mondta, hogy apa, anya. Megszakad a szívünk, nem tudom elmondani, milyen fájdalom ez – mondta Rácz Zoltán, aki azt is hozzátette: végtelenül hálásak az embereknek és a helyi önkormányzatnak, akik igyekeznek segítséget nyújtani nekik ebben a helyzetben, hiszen nemcsak kisgyermekük, de mindenük odalett. Tető nélkül maradt másik három gyermek: egy 17, egy 12 és egy 10 éves. – Kipattant egy szikra a kandallóból. Éppen nem voltunk otthon, mindketten dolgoztunk a feleségemmel – mondta könnyeivel küszködve az édesapa. A lap elérte Magyar Zsoltot, Kisdombegyház polgármesterét is, aki szintén összetört a tragédia miatt.
– Porig égett ott minden, már amennyit látni lehetett. Semmi nem maradt. A családot most egy önkormányzati lakásban helyeztük el, és folyamatosan zajlik a gyűjtés. Szükség van mindenre: gyerekruhákra, felnőttruhákra, élelmiszerre. Borzasztóan sajnálom őket, nekik most a nulláról kell újjáépíteni.
Forrás