Rossz társaságba keveredett, a nyeremény pedig elkezdett kifolyni a kezéből. Alkohol- és drogproblémái voltak, így 2005-ben már elmegyógyintézetben kezelték, 2009-ben pedig skizofréniát diagnosztizáltak nála. Jelenleg egy pszichiátriai intézmény lakója, ahol 24 órás felügyelet alatt áll. Egy, neve elhallgatását kérő ismerős szerint már nincsenek olyan hatalmas problémák vele, de megesett, hogy rákiabált az alkalmazottakra, vagy úgy viselkedett velük, mintha az ellenségei lennének. – Néha vannak rosszabb napjai, de ezek ellenére javult az állapota. Tény, volt időszak, amikor még féltek tőle az ápolók, mert agresszívabb volt, de ez nem csoda, hiszen komoly skrizoféniával vitték be az intézménybe – mesélte Éva egyik ismerőse a Borsnak. – Szomorú tény, de ő már soha nem jöhet ki az intézményből. Jelenleg neki ez a legjobb hely, ahol lehet.
Kétlem, hogy bárhol máshol megkapná azt a figyelmet, amire igazán szüksége van – tette hozzá az ismerős. Évának a pszichiátrián született meg a kisfia is, aki a nagynénje gondozásába került, miután Évi delíriumos nyomorba sodródott. A hírek szerint második gyermeke egy Ozzy névre hallgató hajléktalan férfitől fogant meg, akivel csupán két hetet volt együtt. Marcell már a pszichiátriai kezelése közben született meg, ő nevelőszülőkhöz került. Forrás/ Bors
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírességek
/
itthon
/
ITT a vége, sajnos lesújtó hírek jöttek! BB Évitől kell búcsúznunk… ÉG ÖNNEL MŰVÉSZNŐ!
ITT a vége, sajnos lesújtó hírek jöttek! BB Évitől kell búcsúznunk… ÉG ÖNNEL MŰVÉSZNŐ!
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
Témák
Aktuális
(9163)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7671)
Élet
(8225)
Eltűnt
(116)
emberek
(10774)
Érdekesség
(7583)
Gondoltad volna
(8150)
Hírek
(10816)
Hírességek
(4091)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9329)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6920)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(526)