Bizony annál a kérdésnél, hogy gyakran fojtja-e el a fájdalmát, hogy másokat kíméljen, kilengett a mutató, ami azt jelzi, ez a kérdés mélyen érintette Rékát. – Volt olyan élethelyzet, mint Norbi szívműtéte, amikor a gyerekek még picik voltak, én pedig tudtam, Norbinak milyen nagy szüksége van az én életenergiámra. Akkor olyan mennyiségben kapta az antibiotikumot, hogy nagyon lefogyott, szinte kihullott a szemöldöke, a nyelvén nem volt bőr, nem tudott felállni, ezért tolókocsiban tologattam a kórházban. Akkoriban minden nap elmentem futni, és ott üvöltve sírtam. Akkor például nem adtam ki magamból a fájdalmat, csak amikor egyedül voltam – idézte fel Rubint Réka múltjuk egyik drámai időszakát. Mint elárulta: szülei halálánál már ki merte, ki tudta adni a fájdalmát magából mások előtt is. Azóta a gyermekeinek is azt mondja: merjenek sírni és ne fojtsák magukba a fájdalmukat, könnyeiket. Nehezen birkózik meg édesapja elvesztésével. Réka azt is felfedte: édesapja elvesztése volt az, ami rendkívül mélyen érintette. – Apukámat nagyon nehezen tudtam elfogadni, hogy elment, mert ő volt az, akihez mindig fordulhattam, akiről tudtam, hogy ha felhívom, ő meg fogja oldani. Mikor az édesapámat elveszítettem, én magam is elvesztem egy kicsit – magyarázta, hozzátéve:
Úgy érzi, neki nem volt elég ideje visszaadni azt a sok mindent a szüleinek, amit kapott tőlük - idézi a Bors a műsorban elhangzottakat. Többször menekült meg a halál markából: Rubint Réka azt is elárulta: többször volt halálközeli élménye. – Az egyik ilyen volt, amikor egy tüdőgyulladást félrekezeltek, és leszakadt a bal tüdőm. Majdnem összeomlott a keringésem, kaptam egy szív-belhártya gyulladást ezzel egyidőben. Egy hétig voltam egy vákuumgépen, amivel kiszívták a területről a váladékot. Húzós volt – mesélte a 16 évvel ezelőtti drámát. A Rékával készült felvétel alább megtekinthető:
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Leszakadt Rubint Réka bal tüdeje, élet és halál között!
Leszakadt Rubint Réka bal tüdeje, élet és halál között!
EZT IS NÉZD MEG
Népszerű bejegyzések:
-
Szörnyű Baleset történt Húsvét Vasárnap: Két autó ütközött vasárnap kora este a 6-os főúton Szentlőrincnél, az egyik jármű veze...
-
Elment.. Kovács István /KOKO/. Talán Magyarországon ő nyitott először Bodybuilder-Gymet.. Rengeteg ismert sportoló megfordult...
-
Holnaptól él a szabály: Itt az új lista, ezekre vezetnek be Árstopot! A Szent István-napi termékeket árusító hivatalos partne...
-
Hárman vesztették életüket vasárnap hajnalban abban a balesetben, amely a 6-os számú főúton történt Szentlőrincnél – adta hír...
-
Rendkívüli! Saját hátán cipelte le a Mount Everest halálzónájából Gelje serpa a pár napja eltűnt félholt hegymászót: Gelje serpa vo...
Témák
Aktuális
(4651)
Egészség
(3174)
Élet
(3721)
Eltűnt
(66)
emberek
(6264)
Érdekesség
(3147)
Gondoltad volna
(3642)
Hírek
(6330)
Hírességek
(1897)
Horoszkóp
(24)
itthon
(4952)
Képek
(14)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(17)
Pénzügy
(30)
Recept
(19)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(4)
Tudtad-e
(2434)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(11)
Világunk
(273)