Kérlek támogatásotok jeléül nyomjatok a ❤️-re! Érd polgármestere 9 hónapja nem veszi fel a polgármesteri fizetését, biciklivel jár, és... Amit legutóbb tett, arra egyszerűen NINCSENEK SZAVAK..! FIGYELJÉK CSAK:



9 hónapja nem veszem fel a polgármesteri fizetésem 1/3-át. Minden hónapban kb. 350 ezer forintot hagyok benn a járulékaival együtt a közös kasszában. Két alpolgármester kollégám is ugyanígy tesz. Eközben az állami vezetők bérét a választások után jól megemelték:
Aki képviselő és államtitkár is, 3,3 milliós alapfizetést kap, a miniszterek bére 33%-kal nőtt, 2,7 milliót keresnek, de Csák János és Nagy Márton pl. már havi 5 milliót kap, a kormányfőhöz hasonlóan – ez utóbbitól nem sajnálnám, ha tényleg nem lenne vagyona, ahogy a vagyonbevallásában szerepel). A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a kormány nem biztosított a fizetésemelésre fedezetet az önkormányzatok számára, ezért azt a saját bevételeinkből kellett volna kigazdálkodnunk.
Mi ezt a pénzt azonban év eleje óta nem vesszük fel, meghagyjuk Érdnek, hogy azt a város más, hasznosabb célokra fordítsa. A héten az 5-ből 4 munkanap bringával mentem dolgozni. Nem csak azért, mert sportos vagyok és zöld akarok lenni. Nehéz idők jönnek... Két éve visszamondtam az előző önkormányzat által pályázaton nyert luxus elektromos terepjárót, helyette két kicsi e-Golfot hívtunk le a keretből. Eddig egy 11 éves önkormányzati tulajdonú KIA-val jártam, ami a 2 ciklussal korábbi alpolgármesteré volt, 1 hónapja pedig azt az 5 éves Škoda Kodiaq-t használom, ami korábban a Papi földek projektmenedzserének szolgálati autója volt. Ilyen volt T. Mészárosnak is, csak újonnan, ez volt az, amiről megállapítottuk, hogy összességében olcsóbb lett volna a városnak, ha mindenhova taxival járt volna az előző polgármester.
Ezt eladjuk, túl nagy, nem nekem való, szerényebb autóval szeretnék járni, amikor nem tudok kerékpárral közlekedni. Amit az önkormányzatok az elmúlt 2 évben megtapasztaltak, azt most a lakosok, a polgárok is a bőrükön fogják érezni. Amikor a városnak a bevételelvonások miatt hosszú időn át csak a rezsire és a bérekre volt pénze, azt az emberek ősztől könnyen lehet, úgy élik majd meg, hogy elfogynak a megtakarításaik, s nem vagy alig marad szabadon elkölthető jövedelmük. Tartsunk össze, és szeressük, óvjuk városunkat! Éljen Érd!

AKTUÁLIS:

Főoldal