Végre bevallotta! Megszólalt a válásról az 5 gyerekes Oláh Gergő! Egyenlőre nem találjuk a szavakat... Közleményben tudatta mindenkivel:



Megszólalt a válásról Oláh Gergő! Megszólalt a válásról az 5 gyerekes Oláh Gergő...ez most már nagyon gáz, ami a celeb világba megy Az ismert magyar énekes, Oláh Gergő úgy érezte, képtelen magában tartani a véleményét az elmúlt HÓNAPOKBAN kitudódott celebválások kapcsán. Oláh Gergő számára a család az első, imádja a feleségét és öt gyermeküket. Soha nem lenne képes elhagyni őket. Nem csoda, hogy felkapta a fejét az utóbbi hetekben megjelent hírekre, miszerint több hazai sztár döntött a válás mellett. Először Horváth Gréta és Meggyes Dávid jelentettek be, hogy külön utakon folytatják, majd Kulcsár Edina és Szabó András Csuti tett ugyanígy néhány nappal később. Mindkét házasságban gyerekek is érintettek a szomorú történetben:
Utóbbi házaspárnak két közös gyermeke született, Medox és Nina, míg Grétáéknál egy gyerek, Filip. Igaz, a kisfiú nem Dávid vér szerinti gyermeke, mégis apjaként tekintett rá. „Fogok ám kapni hideget-meleget, de vállalom a véleményem és a nézeteimet” – kezdte Facebook-bejegyzésében Oláh Gergő, aki arról írt, hogy egy kapcsolat, egy házasság sosem könnyű, mégis egy életen át kell harcolni érte. Hozzátette, hogy szerinte nincs szép válás, és mindig maradandó sérüléseket okoz az emberekben, főleg a gyerekekben. Ennek fényében sem érti, hogy az „érintettek” miért posztolnak, magyarázkodnak és üzengetnek az interneten... Rákérdeztek, bevallotta. A népszerű, sikeres roma énekes, Oláh Gergő származása a zenéjét és egész életét meghatározza.
Az X-Faktor harmadik helyezettje a mesélt arról, tartja-e otthon a cigány hagyományokat, és tényleg a fiúk szava dönt-e a családjában. Az ötgyermekes apuka úgy véli, hogy az Isten mindenkinek megteremtette a másik felét, nincs különbség fehér és roma között. Jól ismeri a roma hagyományokat, ő azonban inkább más értékek szerint neveli a gyermekeit. – Egy klasszikus roma családban kivételesen fontosak az értékek, a hagyományok. Ilyen például a kiházasítás, az hogy a lányok szinte gyerekként eladósorba kerülnek. Az oláhcigányoknál gyakran a szülők választják ki a gyermekük jövendőbelijét, a fiuknak pénzért vásárolnak feleséget, aki egy életen át hű az urához, még akkor is, ha az nem kedvére való. A válás mérhetetlen nagy szégyen mind a lányra, mind a családjára nézve – magyarázza Gergő –, az eskü sírig tart, így nem is szokás azt felbontani. A férfiaknak nagy tekintélyük van a családban, a szavuk szent és sérthetetlen, még akkor is, ha az egy gyerek. De ezek nálunk nincsenek! „A családnál nincs nagyobb boldogság az életben!” – A hit, az összetartás kivételesen fontos a romáknál, függetlenül attól, hogy romungró, oláh, beás vagy kárpáti cigány. (...)
A szüleim, de még a nagyszüleim sem éltek ilyen szigorú erkölcsök szerint. A mi csoportunkban legfeljebb csak szöktetés van, ha a fiatalok családja valami oknál fogva ellenezte a frigyet – folytatja az énekes, akinek a szülei tizenhat éves korukban házasodtak össze, az anyósáék tizennégy évesen, és a mai napig együtt vannak. Hozzátette, hogy mindig is olyan összetartó házasságra vágyott, mint az övék, és szerencsére ez meg is adatott neki. – A családnál nincs nagyobb boldogság az életben! Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal