Ő ablakfelújításban gondolkodott elsősorban. Amikor megvizsgáltam otthonát, láttam, hogy gondot jelent az is, hogy a radiátor szorosan be lett építve az ablaka alá – amellett, hogy a nyílászáróira is ráfért a felújítás. A szoros beépítés miatt a levegő nem tudott körözni a lakásban, hanem mint egy katlanba, úgy szorult be a meleg a résbe – a fal mögötte éppolyan forró volt, mint a radiátor. Rámértem hőkamerával, és kiderült, a külső falazat a többi területhez képest öt fokkal volt melegebb. A hölgy az utcát fűtötte a lakása helyett. Azt ajánlottam neki, hogy falazzon egy 10 centiméteres falat az ablaka elé, és a radiátort tegye kintebb. Javasoltam, hogy tegyünk hőtükröt a radiátor mögé, hogy a meleg ne kifelé, hanem a szoba felé tartson. Fontos megjegyezni itt, hogy egyes hőtükrök csak radiátorokhoz alkalmasak, mert ott nem éri akkora hő, hogy esetleg megolvadjanak. Néhány terméket például nem lehet fatüzelésű kályha mögé tenni, mert elolvadnak, ha nem a megfelelőt választjuk. Mielőtt vásárolunk, fontos utánanézni, hogy hova alkalmazhatjuk az adott hőtükröt. Az ablakfelújítás és a radiátor kintebb helyezése után a hölgy felhívott, és boldogan közölte, hogy megváltozott a lakás komfortérzete.
Ha feltekeri a fűtést, azonnal érzi, hogy melegszik a lakás. Eddig ez nem így volt. Ahhoz még rövid idő telt el, hogy a gázszámláján is lássa a változást, de bizonyos, hogy csökkeni fog. A gyártók által megadott 20 százalékos csökkentést magam túlzásnak tartom, inkább 5% környékén van ez az érték. A felújított ablakkal együtt azonban már érezhetően nagy összegű lesz a spórolás az energiaszámlákon. A hívása után újra elmentem, és hőkamerával újra megmértem újból a külső falazatot. Nem volt eltérés, azaz megszűnt a hőveszteség a radiátor mögötti falrészen. Ezek után bátran merem ajánlani, hogy tegyenek hőtükröt a radiátor mögé, mert ezzel is lehet spórolni a fűtésszámlán, és növeli a lakás komfortérzetét. Szintén ezen segít, ha a radiátor tetejét esztétikus fedlappal letakarjuk. Így a radiátor hőjét a hőtükör visszaveri, a borító fedlap pedig a szoba közepe felé tereli. Ezzel azt is elérjük, hogy az ablaküveg előtt, a függöny mögött nem alakul ki egy fölösleges meleg légpárna.
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Alufóliát tettem a radiátor mögé.. 40 százalékkal kevesebb lett a gázszámlám. Fontos, miként rakjuk oda! Mutatom a legjobb hatásfok érdekében:
Alufóliát tettem a radiátor mögé.. 40 százalékkal kevesebb lett a gázszámlám. Fontos, miként rakjuk oda! Mutatom a legjobb hatásfok érdekében:
Népszerű bejegyzések:
-
Rendkívüli hír jött Szijjártó Péterről. Magyar Péter jelentette be. Magyar Péter: Szijjártó Péter megvan, a szankciós anyagokhoz köth...
-
A Tisza-kormány egyik első intézkedéseként módosítaná az Alaptörvényt, amelynek részeként két ciklusra korlátoznák a miniszterelnöki ...
-
A választási vereség után Mészáros cégei azonnal megkezdték a vagyonkimentést. Magyar Péter azonnali intézkedéseket, és szigorú elszá...
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
A 199 fős országgyűlés megbízatása az új parlament alakuló ülésével ér véget. Magyar Péter a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel folyt...
Témák
Aktuális
(10846)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(9346)
Élet
(9899)
Eltűnt
(119)
emberek
(12455)
Érdekesség
(9257)
Gondoltad volna
(9832)
Hírek
(12497)
Hírességek
(5374)
Horoszkóp
(174)
itthon
(10952)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(38)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8596)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(645)
