A már tavaly év végén, az orosz-ukrán háború előtt gyorsuló pénzromlás miatt azonnal felül kellett írni az eredeti terveket: 3,5 százalék helyett 5 százalékos nyugdíjemeléssel indult 2022. Azóta már két korrekció/pótlólagos emelés is szükséges volt, de novemberben újra emelésre kényszerülhet az Orbán Viktor vezette kabinet. Az infláció akár 19-20 százalék is lehet az év végén a Magyar Nemzeti Bank szerint, ami már egy közel 10 százalékos emelést vetíthet előre. Így látja ezt a Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály, aki a Spirit FM-nek beszélt arról az ATV szerint, hogy a kormány részéről szerinte 8-9, esetleg 10 százalékos pótlólagos nyugdíjemelés válhat szükségessé.
A nyugdíjas érdekképviseleti vezető érvelése szerint a törvényi előírás nyomán az emelésnél figyelembe kell venni a január és augusztus közötti inflációt – ez 10,7 százalék volt – valamint a szeptember- december közötti várható pénzromlást is bele kell venni a számításba, ami akár havi 1,8-2 százalékos lehet, ahogy azt fentebb írtuk. Karácsony így jelentős novemberi korrekciót vár a kormánytól. Farkas András nyugdíjszakértő szerint viszont a kormány olcsóbban is megúszhatja, mint a javasolt 10 százalék körüli emelés: törvény szerint a novemberi nyugdíjemelési korrekció mértéke a január augusztusi éves inflációból indul ki. Márpedig a szeptember 8-án közzétett KSH-gyorstájékoztatóban az szerepelt, hogy 2022. január–augusztusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 10,7 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 10,6 százalékkal emelkedtek.
Így akár 1,8 százalékos nyugdíjnövelés is elegendő lehet. Novemberben várhatóan nemcsak az infláció kipótlására számíthatnak az idősek – bár ez visszamenőlegesen érvényes, amit egy összegben fizetnek ki –, hanem nyugdíjprémium is érkezhet. Jogszabály szerint ezt akkor kell fizetni, ha az éves GDP-növekedés 3,5 százalék felett lesz. Mivel az év elején még erős volt a gazdaság teljesítménye, nyáron pedig a fogyasztás húzta fel a növekedést, még egy recesszió mellett is indokolt lehet a nyugdíjprémium.
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Nyugdíjkorrekció, emelés és nyugdíjprémium 2022! ELDŐLT: A korábbinál sokkal nagyobb emelést szorgalmaznak novemberben és jön a PRÉMIUM is!!! Ennyi pénzt fognak utalni November elején!
Nyugdíjkorrekció, emelés és nyugdíjprémium 2022! ELDŐLT: A korábbinál sokkal nagyobb emelést szorgalmaznak novemberben és jön a PRÉMIUM is!!! Ennyi pénzt fognak utalni November elején!
EZT IS NÉZD MEG
Népszerű bejegyzések:
-
Szörnyű Baleset történt Húsvét Vasárnap: Két autó ütközött vasárnap kora este a 6-os főúton Szentlőrincnél, az egyik jármű veze...
-
Elment.. Kovács István /KOKO/. Talán Magyarországon ő nyitott először Bodybuilder-Gymet.. Rengeteg ismert sportoló megfordult...
-
Holnaptól él a szabály: Itt az új lista, ezekre vezetnek be Árstopot! A Szent István-napi termékeket árusító hivatalos partne...
-
Hárman vesztették életüket vasárnap hajnalban abban a balesetben, amely a 6-os számú főúton történt Szentlőrincnél – adta hír...
-
Rendkívüli! Saját hátán cipelte le a Mount Everest halálzónájából Gelje serpa a pár napja eltűnt félholt hegymászót: Gelje serpa vo...
Témák
Aktuális
(4651)
Egészség
(3174)
Élet
(3721)
Eltűnt
(66)
emberek
(6264)
Érdekesség
(3147)
Gondoltad volna
(3642)
Hírek
(6330)
Hírességek
(1897)
Horoszkóp
(24)
itthon
(4952)
Képek
(14)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(17)
Pénzügy
(30)
Recept
(19)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(4)
Tudtad-e
(2434)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(11)
Világunk
(273)