– A leghűségesebb férj, a legjobb apa és a legkedvesebb nagypapa volt! Hárman vagyunk lányok, és bár imádott minket, sóvárgott egy trónörökös után. Megkapta: az első unokája fiú lett, akit még négy követett, a három lány mellett. – kezdi a színésznő az emlékezést szeretett édesapjáról. Felidézi a szép emlékeket, azt, hogy bár gyermekkorában sokat dolgozott, hétvégén mindig örömmel játszott velük, kártyáztak, társasoztak. Aztán, amikor felnőttek, és saját életük, családjuk lett, továbbra is számíthattak rá. Először nem örült, hogy orvosnak szánt lánya színésznő lett, de megbékült a helyzettel. – Később, látva a sikereimet, nagyon büszke lett, minden premieremen ott tapsolt. Mivel egy szempillantás alatt halt meg, nem volt időnk felkészülni a tragédiára. A pacemakere korábban kétszer is megmentette az életét, harmadjára nem sikerült... – mondja könnyeivel küszködve Zsuzsa.
– A karantén időszakot remekül viselte, még örült is, hogy az elmúlt három hónapban naponta láttak anyuval Andi húgomat és engem. Előző nap mindig megbeszéltük, mit kell venni, mi legyen ebédre, és másnap ott volt minden a küszöbén. (...) A tragédia napján kértem anyu, hogy adja át a telefont apunak, de ő épp vacsorázott, és azt üzente, hívjam később. Erre már nem került sor. Alig egy óra múlva anyu hívott és zokogva közölte, hogy apu nagyon rosszul lett, a mentők épp akkor érkeztek meg. Rossz előérzettel ugrottam be a párom mellé a kocsiba; percek alatt ott voltunk, sajnos mégis elkéstünk. A színésznő édesapja a nyolcvannyolcadik évében távozott, de idős kora ellenére remekül tartotta magát minden értelemben, ezért váratlanul, hidegzuhanyként érte családját a halála. Forrás
