„Azért nekem is van lelkem, nekem is vannak érzéseim. Nekem nem mindegy, hogy ő hogyan beszél velem. Nagyon sok mindent láttam az utóbbi időben tőle, amit nem helyeslek. Ha én valakit annyira nagyon nagy szerelemmel szeretek, akkor nem költözöm el hetente - mondta el Júlia asszony, hozzátéve, hogy a házaspár kapcsolata már jóval Krisztián halála előtt megromlott. Szerinte Mazsi nem volt házias, és a sok veszekedés vezetett a fia halálához. „Krisztián azt mondta nekem: 'Ilyen nő nekem nem kell, aki nem tud maga körül rendet rakni!' Állandóan bejárónőkkel, takarítónőkkel, volt körülvéve, se nem főzött, se nem mosott. Ebéd? Hát ő olyat nem csinált!” - fogalmazott Júlia asszony. Mazsi is reagált a vádakra: Azt gondolom, hogy az anyósom pontosan tudja, hogy a fia miért halt meg, és ennek az oka nem én vagyok – nyilatkozta sejtelmesen Mazsi, hozzátéve, tudja, mi okozhatta Krisztián halálát, de a közös kislányuk miatt továbbra sem nyilatkozik erről.
– Ha majd egy nap én beszélek arról, ami valójában történt, azt vele fogom megbeszélni és nem a nyilvánossággal. Júlia, az anyósom, pontosan tudja, mint mentem keresztül az elmúlt másfél évben. Nyugodtan nevezhet bárminek, az én lelkiismeretem teljesen nyugodt.
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
4 hónap után VÉGRE KIDERÜLT, hogy májusban mibe halt meg Berki Krisztián.. az édesanyja mondta el, hogy mi történt: - CSAK ERŐS idegzetűeknek! - Nyugodjon Békében!
4 hónap után VÉGRE KIDERÜLT, hogy májusban mibe halt meg Berki Krisztián.. az édesanyja mondta el, hogy mi történt: - CSAK ERŐS idegzetűeknek! - Nyugodjon Békében!
Népszerű bejegyzések:
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
December sosem indul ilyen korán és ilyen váratlanul jó hírrel a magyar nyugdíjasok számára! A kormány döntése nyomán idén nem a megs...
-
A Tisza Párt balatonfüredi frakcióülésén Magyar Péter kemény hangvételű beszédet tartott, amelyben – az eredeti tematikától eltérve –...
-
Magyar Péter ezzel a bejelentésével hatalmas visszhangott váltott ki a magyar szavazók között. A Tisza Párt újabb nagy ígérettel állt...
Témák
Aktuális
(9997)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(8501)
Élet
(9052)
Eltűnt
(119)
emberek
(11607)
Érdekesség
(8411)
Gondoltad volna
(8984)
Hírek
(11649)
Hírességek
(4560)
Horoszkóp
(168)
itthon
(10109)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7752)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(594)
