Az államtitkár a szombati bejegyzésben azt írta, a Magyarország szomszédságában zajló háború és az arra adott szankciós válaszok miatt Európa súlyos energiaellátási válsággal néz szembe. A drámai földgázár-emelkedés ellenére a kérdés ma már elsősorban nem is az, hogy mennyibe kerül a gáz, hanem az, hogy lesz-e elég a téli időszakra – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás. A politikus hangsúlyozta, hogy Magyarország élen jár a gáztárolók fogyasztásarányos töltöttsége területén. A 32 százalék feletti szint normális időkben elegendő is lenne – különösen, hogy az európai átlag 20 százalék alatt van – de most sajnos nem normális időket élünk, így abszolút biztosra kell mennünk – fogalmazott.
“Ezért döntött korábban úgy a kormány, hogy a már leszerződött mennyiségeken felül még mintegy 700 millió köbméter földgázt kell beszerezni” – tette hozzá az államtitkár. “A mai európai piaci viszonyokat ismerve egyértelmű, hogy ekkora mennyiség beszerzése oroszországi források nélkül lehetetlen, ezért Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban Moszkvában folytatott tárgyalásokat, amelyeket több kereskedelmi egyeztetés követett. Ezek megállapodáshoz vezettek, amelyek nyomán a Gazprom tegnap reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti szállítást. Első ütemben augusztus végéig naponta 2,6 millió köbméter pluszmennyiség érkezik délről a Török Áramlat vezetéken keresztül, a szeptemberi ütemtervről pedig már zajlanak az egyeztetések” – ismertette Menczer Tamás. “Magyarország kormányának kötelessége biztosítani az ország biztonságos földgázellátását, s ezen kötelességünket teljesítjük is” – áll a bejegyzésben. Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
Rendkívüli bejelentést tett a kormány pár perce! MINDEN gázzal fűtő családot komolyan érint! RÉSZLETEK:
Rendkívüli bejelentést tett a kormány pár perce! MINDEN gázzal fűtő családot komolyan érint! RÉSZLETEK:
Népszerű bejegyzések:
-
Rendkívüli hír jött Szijjártó Péterről. Magyar Péter jelentette be. Magyar Péter: Szijjártó Péter megvan, a szankciós anyagokhoz köth...
-
A Tisza-kormány egyik első intézkedéseként módosítaná az Alaptörvényt, amelynek részeként két ciklusra korlátoznák a miniszterelnöki ...
-
A választási vereség után Mészáros cégei azonnal megkezdték a vagyonkimentést. Magyar Péter azonnali intézkedéseket, és szigorú elszá...
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
A 199 fős országgyűlés megbízatása az új parlament alakuló ülésével ér véget. Magyar Péter a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel folyt...
Témák
Aktuális
(10847)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(9347)
Élet
(9900)
Eltűnt
(119)
emberek
(12456)
Érdekesség
(9258)
Gondoltad volna
(9833)
Hírek
(12498)
Hírességek
(5375)
Horoszkóp
(174)
itthon
(10953)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(38)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8597)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(645)
