Most érkezett! Országos GYÁSZ: Elvesztette gyermekét Szinetár Dóra.. Feldolgozhatatlan, ami a picivel történt: - Megtörve mesélt a történtekről:



Sosem hallott titokra derült fény Szinetár Dóra magánéletével kapcsolatban: a színésznő egy interjú során elárulta, hogy korábban három spontán abortusza volt. Fájdalmas emlékeket idézett fel az Ozone Tv Észak-Dél műsorában Szinetár Dóra: az édesanya az első két házassága alatt három alkalommal elvetélt. A művésznő hozzátette: minden esetben tervezett kisbabát veszített el.
Ráadásul át kellett élnie ugyanazt a folyamatot, mint aki önként jelentkezik az abortuszra, ugyanis ki kellett tisztítani a méhét. – Háromszor éltem meg azt, hogy ott voltam a szülész-nőgyógyászaton, és mivel nem volt más lehetőség, ezért befektettek arra az egy éjszakára egy olyan ágyba, amelynek ott volt a végében a kiságy, ami a gyereknek lenne a helye. De én azért voltam ott, mert nekem elment a gyerekem – mesélte őszintén a műsorban. Mint mondta, lélekben már feldolgozta a traumát, ám a történtek után már máshogy gondolkodik a gyermekvállalásról.
Amikor a színésznő teherbe esett, férjével, Makranczi Zalánnal minden kötelező szűrővizsgálatra elmentek, de őket csak az érdekelte, hogy a kisbabájuknak meglegyen keze, lába, feje és működjön a szíve. Mint ismert, legkisebb gyermeke, Benjámin enyhe fokozatban Down-szindrómás, és már a terhesség alatt voltak jelek a diagnózisra – ám, ahogy Szinetár Dóra fogalmazott, ezek akkor sem voltak egyértelműek. – A Down-szindrómának egy olyan fizikai jele van, ami nagyjából minden ismert Down-szindrómásnál fennáll, ez az úgynevezett hipotónia, ami izomtónus gyengeséget jelent (…)
Na most az én kisfiam is laza volt, mint a riga lánc, ezt lehetett rajta látni (…) Nézték a csecsemőreflexeit, nem emelete fel úgy a fejét, ahogy kellett volna, amikor járatták, akkor nem akart járni, tehát megállapították, hogy bizonyos reflexei nem működnek – idézte fel a szülés utáni pillanatokat a színésznő. forrás - Blikk.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal