A színész elmondása szerint óráról órára jobban érzi magát, de még további vizsgálatok várnak majd rá.“Ha egy helyben ülök, teljesen egészségesek érzem magam. Egyet dolgot leszámítva, hogy bottal járok. Egy CT-vizsgálatra várok még, hogy megállapítsák, mitől lehetnek fájdalmaim, és azt orvosolni tudják. Ha a bal lábamra lépek, a csípőm környéke sajog “– árulta el a Nemzet Színésze.
Párja, Angéla természetesen el sem mozdul mellőle, ám őt is nagyon kikészítették a történtek. Megtörten mesélt az elmúlt időszakról: “Alapból aggódós típus vagyok, de ez most nekem is sok volt. Gyuszi a szemem fénye, ha kettőt köhint, azonnal ugrok, hogy mi baj lehet. Elveszítettem a szüleimet, nagyon fájt, de amit mellette érzek, az nem ugyanaz.A mérhetetlen aggodalom, izgalom és a teljes odafigyelés tölti ki minden percemet. Nagyon jól megvagyunk, de ő mindig mondja, hogy időnként túlaggódom a dolgokat. Ha csak a telefonja csörren meg, összerándul a gyomrom.
Meg kell nyugodnom, de azt is szem előtt kell tartani, milyen óriási fejlődésen ment keresztül az állapota. Eleinte nyitható-csukható, utána sima járókerettel, és most már csak bottal megy, de ezt is el akarja dobni, de majd’ belehalok, annyira féltem” – árulta el Angéla, aki könnyek között mesélt a megpróbáltatásokról. (borsonline.hu)
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
MOST érkezett a végtelenül szomorú hír! Zokogva közölte Bodrogi Gyula párja, teljesen összetört!
MOST érkezett a végtelenül szomorú hír! Zokogva közölte Bodrogi Gyula párja, teljesen összetört!
Népszerű bejegyzések:
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
December sosem indul ilyen korán és ilyen váratlanul jó hírrel a magyar nyugdíjasok számára! A kormány döntése nyomán idén nem a megs...
-
A Tisza Párt balatonfüredi frakcióülésén Magyar Péter kemény hangvételű beszédet tartott, amelyben – az eredeti tematikától eltérve –...
-
Magyar Péter ezzel a bejelentésével hatalmas visszhangott váltott ki a magyar szavazók között. A Tisza Párt újabb nagy ígérettel állt...
Témák
Aktuális
(9997)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(8501)
Élet
(9052)
Eltűnt
(119)
emberek
(11607)
Érdekesség
(8411)
Gondoltad volna
(8984)
Hírek
(11649)
Hírességek
(4560)
Horoszkóp
(168)
itthon
(10109)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7752)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(594)
