Harmadik társuknak egy csónakos segített partra jutni, ő megmenekült. Két tizenhét évest, egy hegesztőnek és egy kőművesnek tanuló fiatalt nyelhetett el a víz. A két fiatal barátjukkal együtt ment be a balatonvilágosi strand vizébe, egyikük kezében egy szörfdeszkával, ebben kapaszkodva indultak el később kifelé, majd nagyjából 350 méterre lehettek a parttól, amikor a két fiatalnak nyoma veszett.
Harmadik barátjuk szerencsére a felszínen tudott maradni, és rögtön segítségért kiáltott. Két másik fürdőző hallotta meg a hangját. - Hozzájuk siettem, és bementünk a helyszínre. Addigra a harmadik fiút egy másik hajó kimentette - nyilatkozta az RTL Híradónak Horváth Gergely. Nem messze volt horgászcsónakjával tőlük, így azonnal a segítséget kérő fiúk felé indult. A másik két eltűnt fiúk rögtön elkezdték keresni a hatóságok. A Híradó úgy tudja, egyikük a Borsod megyei Bódvalenkén él családjával. A gyermek ismerőseit is megrázták a történtek.
Az egyik fiú édesapja teljesen összetört, a többi családtaggal együtt egész nap a part mellett várta a keresés eredményét, de hiába. - 9 órakor tudtuk meg este, és jöttünk kocsival rögtön, 400 kilométert – mondta a Híradónak az apa, megrendülten hozzátéve, hogy már nem számít arra, hogy fiát életben találják. Elmesélte, hogy a fiúkat mindenki szerette. Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
Balatoni tragédia! Értetlenül áll a dolgok előtt az egész ország! Kedves mindenki.. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ami a Balatonba fulladt fiatalok szüleivel történt ma, az több mint szomorú:
Balatoni tragédia! Értetlenül áll a dolgok előtt az egész ország! Kedves mindenki.. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ami a Balatonba fulladt fiatalok szüleivel történt ma, az több mint szomorú:
Népszerű bejegyzések:
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
34 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dudás Miki világbajnok és olimpiai helyezett kajakozó. A korábbi élsportoló az Index ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Komoly hullámokat vetett Magyar Péter legutóbbi bejelentése, amely azonnal témává vált a magyar szavazók körében, hiszen a Tisza Párt...
-
A magyar nyugdíjrendszer 2026-ban újabb korszakba lép, hiszen több, már bevált intézkedést továbbfejlesztenek, és új kedvezményekkel ...
Témák
Aktuális
(10066)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(8566)
Élet
(9120)
Eltűnt
(119)
emberek
(11676)
Érdekesség
(8480)
Gondoltad volna
(9053)
Hírek
(11718)
Hírességek
(4615)
Horoszkóp
(169)
itthon
(10178)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7821)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(598)
