A New Lines magazin egy Kreml-közeli orosz oligarchától kiszivárgott hangfelvételre hivatkozva most azt állítja, hogy az orosz elnök vérráktól szenved, súlyos beteg. A vérrák konkrét típusa nem derül ki a felvételből. Az oligarcha ugyanakkor arról is beszámol, hogy a belföldi hírszerzésért felelő Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székhelyéről kiadtak egy szigorúan titkos minősítésű dokumentumot, és eljuttatták valamennyi regionális iroda vezetőjének.
Christo Grozev, a Bellingcat oknyomozó portál vezetője szerint a feljegyzés arra utasította az FSZB regionális vezetőit, hogy ne adjanak hitelt az elnök halálos betegségéről terjedő pletykáknak, sőt oszlassák el ezeket, amennyiben felütnék a fejüket a helyi FSZB-egységek köreiben. Az egyik FSZB-s forrás szerint a kiadott utasítással a központ épp az ellenkező hatást érte el, és a hírszerzés berkein belül egyre többen gyanítják, hogy Putyin valóban súlyos beteg. A magazin arról is beszámol, hogy az utóbbi években megváltozott Putyin kinézete, például az arca lényegesen kerekebbé vált, ami valamilyen betegségre szedett gyógyszer mellékhatása is lehet.
Ashley Grossman az Oxfordi Egyetem endokrinológus professzora arról beszélt a New Linesnak, hogy Putyin mindig is fitt, szikár, sovány ember volt, de az elmúlt pár évben arcban és nyakban kikerekedett. Ezt cushingoid alkatnak nevezik, és ahhoz kapcsolódik, amikor valaki szteroidokat szed. Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
MOST JÖTT: Sajnos igaz lehet a hír. Kiderült milyen rákban szenved Putyin! EZT nyilatkozták az orvosok a jelenlegi állapotáról: - Egyenlőre nem találjuk a szavakat..
MOST JÖTT: Sajnos igaz lehet a hír. Kiderült milyen rákban szenved Putyin! EZT nyilatkozták az orvosok a jelenlegi állapotáról: - Egyenlőre nem találjuk a szavakat..
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
Témák
Aktuális
(9163)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7671)
Élet
(8225)
Eltűnt
(116)
emberek
(10774)
Érdekesség
(7583)
Gondoltad volna
(8150)
Hírek
(10816)
Hírességek
(4091)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9329)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6920)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(526)