TRAGÉDIA! Teljesen összetört a gyásztól Berki Krisztián 9 éves kislánya Natasa.. EZT tette fájdalmában: Sorra küldik az együttérzésüket az emberek a családnak, miután megtudták EZT:



Mint korábban beszámoltunk, Berki Krisztiánra a kilencéves kislánya, Natasa Zselyke talált rá ma reggel holtan. A sztár nem sokkal éjfél után hunyhatott el. Az egykori focista édesanyja azt már elárulta, hogy unokája sokkos állapotba került és rögtön az édesanyját hívta, miután édesapjára rátalált.
Ám most egy ismerős újabb információt árult el a Borsnak. Kiderült, hogy a kislány felébredt, mert szomjas lett, ekkor ment oda az édesapjához. Szólt az apukájának, aki nem válaszolt” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő barát. A Blikk pedig úgy tudja, hogy a mentőket nem a kislány, hanem a család egyik barátja hívta ki 7: 03 perckor. A mentőknek azonban a kilencéves Natasa Zselyke nyitott ajtót, aki azóta is sokkos állapotban van, megállás nélkül sír és az apukáját hiányolja, egyszerűen képtelen még feldolgozni a történteket.
Berki Krisztián édesanyja szerint fia egy életerős férfi volt, ezért képtelen felfogni azt, ami történt. A gyászoló asszonnyal menye, Berki Mazsi közölte a szörnyű hírt. Nem hiszem el.. Nem is akarom elhinni” – mondta megtörten Berki Krisztián édesanyja a Tényeknek. A címlapkép illusztráció! Forrás 

AKTUÁLIS:

Főoldal