A szőke színésznő egy Kis Zsolt nevű férfival alkozott párt, 2021 januárjában jelentette be a válást. "A férjemmel szétmentünk, nehéz időszak van mögöttem. Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiúnkat, aki élő bizonyítéka annak, hogy ez egy valódi szerelem volt, egy komoly kötődés, nagyon intenzív hat évünk volt együtt. Ha az ember küzd és küzd azért, ami egy idő után nem működik, akkor abban elfárad.
És ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem" -- mondta akkor. Shane Tusup edző, mint ismert, Hosszú Katinka férje volt, a válás 2019 elején lezárult. Állítólag Tusup teljesen kiszállt a közös cégből (Iron Corporation Kft.), az olimpikon pedig kifizette. Házasságot tervezgettek: Szabó Zsófi és új párja hetekig-hónapokig titkolta az új kacsolatot, de egyre több kép került ki róluk, nemrég pedig már Monacóból szórták a fotókat, ott volt a lánykérés is, láthatóan nagy harmóniában éltek. "Valóban még az idén tervezik az esküvőt, de egyelőre semmilyen további részletet nem szeretnénk mondani".
- Mondta március 11-én pár managere, Palásthy Phaedra. Szabó Zsófi a közösségi oldalán jelentette be, hogy eljegyzésüket a jóképű úszóedzővel, Shane Tusuppal felbontották. A szerelmesek február végén Monte-Carlóba utaztak. Egyáltalán nem volt véletlen, hogy a sztáredző egy luxusnyaralásra vitte el szerelmét, Shane ugyanis itt kérte meg a műsorvezető kezét.
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
KIDERÜLT az igazság! Ezért szakított Szabó Zsófi és Shane Tusup! Ez nagyon durva..! Egyenlőre nem találjuk a szavakat...
KIDERÜLT az igazság! Ezért szakított Szabó Zsófi és Shane Tusup! Ez nagyon durva..! Egyenlőre nem találjuk a szavakat...
Népszerű bejegyzések:
-
Rendkívüli hír jött Szijjártó Péterről. Magyar Péter jelentette be. Magyar Péter: Szijjártó Péter megvan, a szankciós anyagokhoz köth...
-
A Tisza-kormány egyik első intézkedéseként módosítaná az Alaptörvényt, amelynek részeként két ciklusra korlátoznák a miniszterelnöki ...
-
A választási vereség után Mészáros cégei azonnal megkezdték a vagyonkimentést. Magyar Péter azonnali intézkedéseket, és szigorú elszá...
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
A 199 fős országgyűlés megbízatása az új parlament alakuló ülésével ér véget. Magyar Péter a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel folyt...
Témák
Aktuális
(10608)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(9108)
Élet
(9661)
Eltűnt
(119)
emberek
(12218)
Érdekesség
(9020)
Gondoltad volna
(9594)
Hírek
(12260)
Hírességek
(5137)
Horoszkóp
(173)
itthon
(10715)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(27)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8359)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(634)
