A konkrét ügyben Áron feleségével és három gyermekével él egy vidéki családi házban. Édesanyja sajnos évekkel korábban megözvegyült, s egészségi állapota is súlyosan romlani kezdett. Saját magát eltartani nem volt képes, így Áron úgy döntött házastársával és testvérével, hogy otthoni ápolót fogadnak hozzá. Édesanyja nyugdíja azonban korántsem fedezi a költségeket. Ki köteles az eltartására? E kérdéskört a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) szabályozza. Kimondja, hogy az jogosult tartásra a rokonaival szemben, aki önmagát önhibáján kívül nem képes eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa, élettársa nincs. Két fontos eleme van e rendelkezésnek:
Egyrészt, az önhiba hiányának fenn kell állnia. Hiszen például az a szülő, aki még a nyugdíjkorhatár előtt áll, munkáját elvesztette, ám füle botját sem mozdítja egy új állás megszerzése érdekében, nem várhatja el gyermekétől, hogy eltartsa és saját léha viselkedése miatt gyermeke helytállni kényszerüljön. Másrészt, a rokontartás, azon belül is a szülőtartás tekintetében felmerül egy sorrend. A gyermek akkor kötelezhető tartásra, ha a szülőnek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa, élettársa nincs. Mindezeken felül vizsgálandó az érdemtelenség is. Az a szülő, aki a gyermekével (tartásra kötelezettel), vagy a gyermekével egy háztartásban élővel szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, (például tettleges vagy szóbeli bántalmazás) nem jogosult tartásra. Úgyszintén az sem, aki olyan – például tékozló – életmódot folytat, melyre tekintettel eltartása nem várható el. A tartási képesség megítélése: További szempont a tartási képesség. Hiszen nem köteles eltartani szülőjét az a gyermek, aki ezáltal a saját szükséges tartását, vagy például gyermekei, házastársa tartását veszélyezteti.
A tartás mértékét illetően, a szülő indokolt szükségleteit kell összevetni a tartásra köteles gyermek anyagi lehetőségeivel. Több tartásra köteles gyermek pedig anyagi viszonyai szerint köteles hozzájárulni a rászoruló szülő költségeihez. A fenti esetben tehát Áron és testvére kötelesek az édesanyjuk szükségleteinek költségét kiegészíteni a nyugdíjon felül, hacsak a tartással saját vagy gyermekük, házastársuk tartását nem veszélyeztetik. Mint minden más jogvitában, megegyezés hiányában a bíróság dönt e kérdésben, valamennyi körülmény alapos mérlegelése mellett – utalt rá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Home
/
emberek
/
Hírek
/
itthon
/
ELFOGADTÁK!! Így szabályozza a törvény a KÖTELEZŐ SZÜLŐTARTÁST JANUÁRTÓL!! 10 tény, amit mindenképpen érdemes tudni a kötelező szülőtartásról fiataloknak és időseknek is! EZT mondja ki a jogszabály:
ELFOGADTÁK!! Így szabályozza a törvény a KÖTELEZŐ SZÜLŐTARTÁST JANUÁRTÓL!! 10 tény, amit mindenképpen érdemes tudni a kötelező szülőtartásról fiataloknak és időseknek is! EZT mondja ki a jogszabály:
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Autóval ütközött, kigyulladt egy vonat Ceglédnél. A szerelvényen mintegy kétszázan utaztak; késésre kell számítani a szegedi fővonalo...
-
Új, megrázó információk jöttek a győri vonat tragédiáról. Döbbenet és értetlenség telepedett rá a Győrhöz tartozó kistelepülésre négy...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
Témák
Aktuális
(9114)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7622)
Élet
(8176)
Eltűnt
(116)
emberek
(10725)
Érdekesség
(7534)
Gondoltad volna
(8102)
Hírek
(10767)
Hírességek
(4065)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9288)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6872)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(518)