A nagyobb port Berki Krisztián temetése kavarta, az ott megjelent Schobert Norbi öltözékét ugyanis rengetegen kritizálták. Végre Norbi is megszólalt az ügyben, magából kikelve tette helyre azokat, akik nemtetszésüket fejezték ki. Véleményét, és azt, hogy pontosan mivel indokolta, hogy pont azt a ruhadarabot választotta, ide kattintva tudod elolvasni.
Valószínű a sok negatív komment hatására Rubint Réka arról írt közösségi oldalán, hogyan viseli a gyűlölködő embereket: “Szeretnék Veletek megosztani egy hasonlatot, amit a motivációs előadásaim alkalmával, szinte mindig elmondok és a közönség imádja. Sokszor kérdezitek, hogyan viselem a gyűlölködő embereket?! Nos! A példám a következő: Számomra a gyűlölködő ember olyan, mint az utcán heverő, nagy rakás kutyakaki. Ha meglátod, belelépsz?! Persze, hogy NEM! Nem lépsz bele, mert a cipőd talpának a takarítása időt és energiát vesz el az értékes idődből.
Abból az időből, amit arra fordíthatnál, hogy előre haladj és alkoss. Én, ha az elmúlt 27 évben a cipőm takarításával lettem volna elfoglalva, SEHOL nem tartanék Jusson eszedbe ez a példa mindig, amikor az utadon megjelennek azok, akik már az elhatározásodat is irigylik. Nézz mindig előre és SOHA ne hagyd cserben azt az embert, akivel 24 órában együtt élsz: Önmagad!” – írta Rubint Réka. Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
BOTRÁNY! RUBINT RÉKA KIKELT MAGÁBÓL, ÍGY SZÓLT BE AZOKNAK AKIK NORBI ÖLTÖZÉKÉT KRITIZÁLTÁK BERKI TEMETÉSÉN: "MINDENKI, AKI BÁNTJA NORBIT EGY NAGY RAKÁS..."
BOTRÁNY! RUBINT RÉKA KIKELT MAGÁBÓL, ÍGY SZÓLT BE AZOKNAK AKIK NORBI ÖLTÖZÉKÉT KRITIZÁLTÁK BERKI TEMETÉSÉN: "MINDENKI, AKI BÁNTJA NORBIT EGY NAGY RAKÁS..."
Népszerű bejegyzések:
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
December sosem indul ilyen korán és ilyen váratlanul jó hírrel a magyar nyugdíjasok számára! A kormány döntése nyomán idén nem a megs...
-
A Tisza Párt balatonfüredi frakcióülésén Magyar Péter kemény hangvételű beszédet tartott, amelyben – az eredeti tematikától eltérve –...
-
Magyar Péter ezzel a bejelentésével hatalmas visszhangott váltott ki a magyar szavazók között. A Tisza Párt újabb nagy ígérettel állt...
Témák
Aktuális
(9997)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(8501)
Élet
(9052)
Eltűnt
(119)
emberek
(11607)
Érdekesség
(8411)
Gondoltad volna
(8984)
Hírek
(11649)
Hírességek
(4560)
Horoszkóp
(168)
itthon
(10109)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7752)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(594)
