Elkezdték a karbantartásokat és az alapanyagok beszerzését is, ugyanis húsvétkor már vendégekre számítanak. Ezzel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a tavalyi áraknál jóval magasabbakra lehet számítani idén. Aki naponta vásárol, az látja, hogy egyik napról a másikra mennek fel az árak, a vendéglátás ezeket a változásokat már nem tudja követni. Mindenki tanácstalan, hogy mennyit emeljen a fennmaradása érdekében – vázolta a helyzetet, majd hozzátette, hogy a balatoni éttermekben 25-30 százalékos emelkedésre kell számítani, amely még így is kevesebb, mint a Budapesten látható 30-40 százalékos drágulás.
Az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni – szögezte le az étterem-tulajdonos, aki azt is hozzátette, hogy az élelmiszerárak kormányzati maximálásának feloldása esetén még tovább nőhetnek az árak, ugyanis akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik, és ezt rengeteg étel, például a lángos árába is be kell építeni. Makkos Péter arra is kitért, hogy az alapanyagok drágulása mellett az üdítők és az alkoholos italok ára is emelkedett az utóbbi időben, valamint a közüzemi díjak emelkedése, a szakmunkás-minimálbér emelése és a már évek óta fennálló munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak. Ez utóbbival kapcsolatban hozzátette: abban bíznak, hogy idén a 25 év alattiakra vonatkozó szja-mentesség miatt több diákmunkás jön majd dolgozni, mint az előző években. A szállás is drágább lesz: Tóth Gergely, a CE Pláza Hotel ügyvezetője mindeközben azt mondta:
Bár próbálják nem áthárítani a vendégekre a piaci változások által okozott áremelkedést, tavalyhoz képest így is 10 százalékkal drágább lesz náluk egy szoba. Egy balatonlellei panzió tulajdonosa pedig arról beszélt, hogy már most sokan szállást foglaltak náluk. Jelenleg 60-70 százalékos a nyári foglaltságunk – fogalmazott Lengyeltótiné Lajos Beáta, hozzátéve azt is, hogy ők még mindig a négy évvel ezelőtti árakon adják ki a szobáikat, de most már erősen gondolkoznak egy 10-15 százalékos emelésen.
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
1 perce jött a DRÁMAI hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!! SZÖRNYŰ, ami a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén TÖRTÉNT:
1 perce jött a DRÁMAI hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!! SZÖRNYŰ, ami a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén TÖRTÉNT:
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
Témák
Aktuális
(9163)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7671)
Élet
(8225)
Eltűnt
(116)
emberek
(10774)
Érdekesség
(7583)
Gondoltad volna
(8150)
Hírek
(10816)
Hírességek
(4091)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9329)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6920)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(526)