Megszakad a szív! Magányosan várja a halált a magyarok kedvenc színésze. Több mint szomorú, ami vele történik most:


A legendás francia színész, Alain Delon elmúlt 86 éves, és gyötrelmesnek éli meg az öregkort. Borzasztóan megviseli, hogy egyre több barátját, volt szerelmét kell eltemetnie. A legutóbbi nagy veszteség Belmondo volt, fél éve: a legszívesebben akkor és ott utánament volna, azóta pedig tudatosan készíti elő a búcsút.
Eutanáziát akar, azaz a saját maga által választott időpontban szeretne meghalni. A saját szobámban szeretnék meghalni azok körében, akiket szeretek. Szép életem volt, de ideje lezárni – jelentette ki nemrég. Valójában már évek óta készül a halálra, elhatározását csak megerősítette, hogy 2019-ben szrókot kapott, és azóta csak bottal jár, nehéz számára a mozgás és rosszul lát. De a legjobban az kínozza, hogy egyedül maradt. Magányát csak a kutyái enyhítik, és a lánya, Anouchka, aki sokszor a gondját viseli.
A 31 éves színésznőnek van egy kétéves kisfia, ő Delon legkisebb unokája, és talán ő az, aki még itt tartja. – Szeretném, ha Lino majd emlékezne rám, vele még együtt kell töltnem egy kis időt.

AKTUÁLIS:

Főoldal