Kérlek együttérzésből nyomjatok a ❤️-re! A kislányom Júlia, még 1994-ben tűnt el, az egész családunk széthullott... Aztán egy DNS teszt miatt behívtak..


E sorok írójával is megtörtént, hogy a gyerekkoromban elkeveredtem a szüleimtől, és bizony szörnyen megijedtem, hogy vajon megtaláljuk-e majd egymást. Nekem ugyan szerencsém volt, azonban az e történetben szereplő kislánynak, Juliának sajnos nem.
A kislány 4 éves korában, Fehéroroszországban egy tömegközlekedési eszközön elkeveredett a szüleitől, és nem tudták megtalálni egymást. Kalandos úton az árvaellátási rendszeren keresztül végül Oroszországba került, ahol örökbe fogadta őt egy szeretetteljes család. Bár mind a szülei, mind pedig a lány folyamatosan próbálkoztak egymást megtalálni, de nem jártak sikerrel. Azóta 20 év telt el, Julia pedig már 24 éves. A barátja úgy döntött, hogy meglepi a lányt, és segít neki megkeresni a szüleit. Az interneten meg is találták a párt, és a rendőrség segített DNS-vizsgálattal bizonyítani, hogy valóban ők Julia szülei. Az alábbi videóban láthatjuk azt az örömteli, megható pillanatot, amikor 20 év után egymásra találnak: Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is megnézhessék! Íme a megható felvétel:

AKTUÁLIS:

Főoldal