RENDKÍVÜLI! Atya ég! Mit művel már megint Mészáros Lőrinc?! Most az Ukrajnából menekültekkel tette EZT


Szálláshellyel, tartós élelmiszerrel, logisztikai eszközzel és fertőtlenítőszerekkel támogatja az ukrajnai menekülteket karitatív szervezeteken keresztül a Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt, írja a két vállalatcsoport közös sajtóközleménye. A Mészáros Csoport, valamint az OPUS GLOBAL Nyrt. az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan egyeztet a hazai karitatív szervezetekkel.
Az OPUS GLOBAL Nyrt-hez tartozó Hunguest Hotels Zrt. az elkövetkező egy hónapra mintegy 112 millió forintos felajánlása keretében megnyitotta budapesti szállodáit a háborús menekültek előtt. A két hotelben összesen 360 fő befogadására alkalmas kapacitás áll rendelkezésre egyelőre a következő egy hónapban. A szállás mellett napi egyszeri meleg étkezést biztosítanak a szállodák szintén térítésmentesen. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a péntek óta eltelt négy napban 116 menekült számára nyújtott elhelyezést a Hunguest Hotels.
A menekültek befogadásáért sem a Hunguest Hotels Zrt., sem a tulajdonos OPUS GLOBAL Nyrt. nem vesz igénybe semmiféle állami kompenzációt, sem más szervezetektől ellentételezést. A Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. leányvállalatai a Magyar Vöröskereszten keresztül élelmiszereket és fertőtlenítőszert is juttat a menekülteknek. A vállalatcsoport saját termékekből álló adományában megtalálható ásványvíz, üdítő, hús szárazáru, méz és fertőtlenítőszer, amelyeket a Gallicoop Zrt., a Vivienvíz Kft., a KALL Ingredients Kft. bocsát rendelkezésre. Mindemellett az OPUS-TIGÁZ Zrt. a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kérésére egy 2 tonna teherbírású targoncát bocsát a szervezet részére logisztikai kapacitásuk növelése érdekében.

AKTUÁLIS:

Főoldal