MOST ÉRKEZETT: RENDKÍVÜLI LAKOSSÁGI FIGYELMEZTETÉS! FONTOS FIGYELMEZTETÉST ADOTT KI MA A HONVÉDELMI MINISZTER A TELJES MAGYAR LAKOSSÁGNAK! EZ MINDENKIT ÉRINT!


A szervezet lépcsőzetes reagáló tervének aktivizálták azt a szintjét, amikor a keleti részen a megerősített, előretolt jelenlétet megerősített, előretolt védelmi képességek váltják fel. Ehhez kap más NATO-tagországoktól Magyarország erősítést, ami egy magyar vezetés alatt működő nemzetközi zászlóalj lesz – magyarázta el Benkő Tibor a Spirit FM Exkluzív című műsorában.
Az utóbbi hetek egyik sokat vitatott témájáról, az ország felett átrepült katonai drónról rendelkezésre álló adatok nem azért nem nyilvánosak, „mert az embereknek nem akarjuk az igazat megmondani,” hanem azért, „mert ez egy NATO-légtérben, NATO-országok területén történt esemény” – szögezte le a miniszter, kiemelve, hogy ha összeül a Honvédelmi és rendészeti bizottság, beszámol nekik a részletekről. A nyilvános információk azok, hogy egy Románián és Magyarországon átrepülő objektumról van szó, amelynek Horvátországban valószínűleg elfogyott a hajtóanyaga, ezért lezuhant. Az eseményt nemzetközi szinten vizsgálják, szakmai részleteket pedig azért nem hoznak nyilvánosságra, mert „árthat” – közölte Benkő.
A NATO a vészhelyzetekre kész tervekkel rendelkezik, és az orosz helyzetre készült, úgynevezett lépcsőzetes reagáló tervét már januárban aktivizálta – folytatta a miniszter. Ennek értelmében a keleti fenyegetettség miatt a balti államokban és Lengyelországban amúgy is létező, magasabb készültségű jelenlétet más országokra is kiterjesztették: Magyarország ekkor vállalta, hogy ennek létrehozását önerőből végrehajtja. A mostani NATO-csúcson viszont döntés született arról, hogy a reagáló terv következő szintjét is aktivizálják, amely értelmében megerősített, előretolt védelmi képességeket állítanak a szövetség keleti területeire. Ehhez ajánlotta fel több NATO-tagország a segítségét Magyarország számára – hangzott el a műsorban.
A Magyarország keleti részén működő, magyar katonákból álló zászlóalj nyitott, így csatlakozhatnak hozzá a NATO-csapatok, ám előbb közös kiképzésben kell részt venniük, „össze kell kovácsolódniuk,” amelyet „nem a harctérhez közel kell megtenni” – fejtette ki Benkő Tibor, hozzátéve, hogy ezért érkeznek a katonák az ország nyugati részére, első sorban a Bakonyba. Az országok mindegyike egy századnyi erőt ajánlott fel Magyarországnak, így 4-5 század jelenlétére lehet számítani. Az amerikai csapatok már itt vannak, a többi kormány döntését és szervezését azonban meg kell várni – emelte ki Benkő. A NATO-csúcson született döntés azt tükrözte, „amit Magyarország az előző hetekben is folyamatosan bejelentett, hogy nem veszünk részt a háborúban” – mondta a honvédelmi miniszter. Hangsúlyozta:
A magyar-ukrán határon olyan fegyverek szállítását nem engedélyezik, amelyek emberi élet kioltására alkalmasak lehetnek, védelmet szolgáló katonai eszközöket például átvihetnek. Benkő Tibor szerint a találkozón azt is megállapították, hogy az Oroszországgal való egyeztetés nem minősül annak, hogy valaki orosz érdekeket szolgál. A NATO egyik taktikája az elrettentés, a másik viszont a párbeszéd, ami „teljesen helyénvaló” – véli a miniszter. Végül elmondta a műsorban, hogy a következő NATO-csúcsra Madridban, a nyár folyamán kerül sor, hiszen akkut problémát nem kell most megoldani, „mindenben döntés született, mindenben egyetértés van.” Forrás: atv.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal