MOST ÉRKEZETT: Néhány perccel ezelőtt megválasztották Magyarország ÚJ államfőjét! Döbbenet, ami ezután történt a parlamenti ülésteremben:


A parlament megválasztotta: Novák Katalin Magyarország új köztársasági elnöke. Novák Katalin lesz Magyarország első női államfője.  Ő lesz hazánk történetében az első nő, aki betölti az államfői pozíciót. Miután letette ünnepélyes hivatali esküjét, a kormánypárti képviselők felállva tapsolták meg, míg az ellenzéki képviselők többsége kivonult az ülésteremből.
A Blikk már beszámolt róla, hogy az országgyűlés ma döntött Áder János köztársasági elnök utódjáról. Mint az ismert, a kormányzó Fidesz–KDNP Novák Katalint jelölte a posztra, az ellenzéki frakciók pedig Róna Péter közgazdászt. Az országgyűlés titkos szavazással döntött az új államfő személyéről, és a végeredmény kihirdetése után a megválasztott köztársasági elnök ünnepélyes esküt tesz. A köztársasági elnököt az országgyűlés öt évre választja meg. Novák Katalin és Róna Péter közül választott ma új államfőt a T. Ház  A jelenlegi összetételű parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülését itt követhetik élőben: Az államfőjelöltek nem sokkal háromnegyed tíz előtt egymás után mondták el 15-15 perces beszédüket az országgyűlésben.
Novák Katalin többek között azt mondta, nem ahhoz képest akar jó köztársasági elnök lenni, hogy nő, hanem azzal együtt, míg Róna Péter az orosz-ukrán háború kapcsán arról beszélt, a barátkozás a gonosszal (jelen esetben az oroszokkal) belőlünk is gonoszt csinál, majd hosszasan sorolta a jelenleg hatalmon lévő kormány bűneit. Róna Péter közgazdász, az ellenzéki frakciók köztársaságielnök-jelöltje beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén, ahol megválasztják az új államfőt 2022. március 10-én. Mögötte Kövér László házelnök  A két jelölt beszéde után megkezdődött a titkos szavazás, amelyre a képviselőknek 40 perc állt rendelkezésére, és két egymást keresztező ikszet kell tenni Novák Katalin vagy Róna Péter neve mellé a szavazólapon.
Kövér László házelnök elmondta, hogy a szavazás eredménye várhatóan 80 perc múlva, 11:39 környékén lesz ismert, addig szünetet rendelt el. A köztársasági elnökválasztás ugyan kétfordulós, de szinte biztos volt, hogy Novák Katalint már az első körben, az összes képviselő kétharmadának szavazatával megválasztják. Lezsák Sándor pedig nem sokkal ezelőtt ismertette, hogy a titkos szavazáson összesen 5 érvénytelen és 188 érvényes szavazatot adtak le. Novák Katalinra 137 képviselő, míg Róna Péterre 51 képviselő szavazott.
Így a szavazás érvényes és eredményes volt: Novák Katalin lett Magyarország új köztársasági elnöke. Megbízatása május 10-én kezdődik, a mandátuma öt évre szól, és egyszer választható újra. Novák Katalin az új államfő. Ezután behozták a történelmi zászlókat az ülésterembe, és közösen elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Novák Katalin letette ünnepélyes hivatali esküjét, és utána a kormánypárti képviselők felállva tapsolták meg, míg az ellenzéki képviselők többsége kivonult az ülésteremből. Először Áder János gratulált. Az eskütétel után az új államfőnek elsőként az előző köztársasági elnök, Áder János gratulált, őt követte Kövér László házelnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Róna Péter, az ellenzék államfőjelöltje. Képek:

AKTUÁLIS:

Főoldal