RENDKÍVÜLI FORDULAT VV Fanni ügyében!! Ennyi idő után VÉGRE KIDERÜLT! Itt van a HIVATALOS rendőri közlemény! Mégsem halt meg Fanni, hanem ITT tartják fogva a lányt?!


Bár a legtöbb nyom továbbra is B. Lászlóra utal, a bíróság a mai napig nem zárta ki, hogy a vádlott akár igazat is mondhat, és valóban nem bántotta a valóságshow-szereplőt. Járt-e a vádlott „tett helyszínén” A Fővárosi Törvényszéken csütörtök reggel újabb tárgyalási nappal folytatódott Novozánszki Fanni eltűnési ügye. Dr. Farkas Gabriella bírónő több tanút, köztük Kocsis Tibor rendőrnyomozót immáron másodszor idézte be, hogy kifaggassa többek között arról, hogy a vádlott, B. László a wifi-adatok alapján járt, avagy nem járt Szalkszentmártonnál.
A válasz azért kiemelten fontos, mert az FBI jelentése szerint ott dobhatták a Dunába az egykori valóságshow-szereplő holttestét. A védelem ezzel szemben azt állítja, és a mobilszolgáltatóval próbálja bizonyítani, hogy a vádlott nem járt ott. A kérdés egyelőre továbbra is nyitott, a nyomozó ugyanis – miközben azt mondta, ő sem látott a helyszínen wi-fi átjátszót – úgy fogalmazott: az FBI nyomozati anyagát nem áll módjában felülbírálni. Németországban lehet Fanni? Az is kérdés maradt továbbra is, hogy miért nem nyomoztak Fanni telefonja után, főleg úgy, hogy az eltűnése után is aktivitást mutatott az email-fiókja.
„Miért nem ellenőrizték le a vádlott vallomásának valóságalapját, hiszen az e-mail aktivitása arra utal, elképzelhető, hogy Fannit ma is dolgoztatják valahol?” – utalt a bírónő a nyomozati hiányosságokra, valamint a vádlott vallomására, miszerint nem bántotta a lányt, csak átadta „problémamegoldó” embereknek, továbbá arra a lehetőségére, hogy Fannit akár el is rabolhatták. NEM TUDOM, BÍRÓNŐ – válaszolt Kocsis Tibor „Eltűnik valaki, akinek az eltűnése után használják a telefonját, legalább hatszor belépnek az email-fiókjába, de a nyomozók szerint ennek nincs jelentősége, így nem mennek utána. Nem tudom, mit mondjak erre!” – fogalmazott lapunknak Dr. Bálint Roland védőügyvéd.
Újabb tanúk bukkannak fel: Annak lehetőségét, hogy Fanni mégis életben lehet, az is erősítheti, hogy egykori villatársának, VV Macinak az egyik barátjával folytatott, 2017. novemberi üzenetváltását is nyilvánosságra hozták a tárgyaláson. A beszélgetésben az hangzott el, hogy Fannit, kilenc másik lánnyal együtt, egy németországi faluban prostitúcióra kényszerítik. A napokban a vádlott nagybátyjához, Dr. Brodmann Péterhez is beérkezett egy megdöbbentő információ, ami szintén a német szálat erősíti. „Ügyvédként sokféle emberrel találkozom, rengeteg kapcsolatom van. Nemrég egy örömlányként dolgozó ismerősöm hazajött Németországból, és azt állította, Fanni odakint van, fogva tartják és dolgoztatják” – mondta a 24.hu-nak az ügyvéd nagybácsi. „Szerettem volna, ha ennek a rendőrség utánajárhatna, de a hölgy megijedt, hallani sem akart a rendőrségről.
Azóta nem is érem el.” Brodmann Péter egyébként a VV Fanni-ügyben tavaly már ült a tanúk padján, s vallomást tett unokaöccse ügyében, de erről a fordulatról, mivel friss információról van szó, akkor nem eshetett szó. Mégis B. László a leggyanúsabb: Noha a történet egyre kuszább, és a csütörtöki tárgyaláson még a bírónő is eljátszott a gondolattal, hogy a vádlott esetleg igazat mond, és valóban nem bántotta Fannit, a legtöbb nyom mégis B. László bűnösségére utal. A véres autója, a véres autójában talált kötél, a síkesztyűje, amin Fanni hajszálát azonosították. A leggyanúsabb nyomok viszont a vádlott internetes keresési előzményei, amik között a „bódítószer, a „vízihulla”, a „vízi halottak”, a „melyik országban nincs kiadatás” és „Belize” is megtalálható. B. László továbbra is az akkoriban folyó Bróker Marcsi-üggyel, valamint vízbe fulladt emberekről szóló hírekkel magyarázta ezeket a kereséseket, a „bódítószerről” pedig azt mondta, arra nem is emlékszik.
A tárgyalás márciusban a perbeszédekkel folytatódik, áprilisban várható az ügyben ítélethirdetés. Ha a bíróság B. Lászlót emberölés bűntettében bűnösnek találja, akár 30 év szabadságvesztésre is számíthat. Amennyiben felmentik a legsúlyosabb vád alól, személyi szabadság megsértéséért akkor is felelnie kell, hiszen videófelvétel bizonyítja, ahogy az ájult Fannit az autójába teszi és elhajt vele. – írja a 24.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal