MOST ÉRKEZETT! Orosz győzelem után Kárpátalját visszacsatolják Magyarországhoz?! Döbbenetes, amit ezzel kapcsolatban Putyin bejelentett!! ITT az igazság:


Amerikai elemző: Putyin az egész fekete-tengeri partvidéket el fogja csatolni, egészen Romániáig Moszkva támadni fog, az első számú célpontja pedig Odessza lesz – erről Michael Doran amerikai külpolitikai elemző beszélt a Mandinernek tegnap adott (vagy legalábbis tegnap este megjelent) interjújában.
A Hudson Institute vezető kutatója szerint Putyin az egész fekete-tengeri partvidéket el fogja csatolni, egészen Romániáig. Hozzátette: az ukrán import jelentős része az odesszai kikötőn keresztül érkezik; ha Ukrajna elveszíti tengeri kijáratait, egy zárt szárazföldi állammá válik, a gazdasága megrendül, maga az ukrán állam pedig gyengévé válik.- írja a kuruc.info. Az a magyar vonatkozás, amiről írtunk, hogy Putyin Orbánnak ígérhette Kárpátalját, az orosz megszállás esetén, ha Orbán továbbra is az orosz érdekeket képviseli az Európai Unióban és a NATO-ban.
Nem az első eset lenne, hogy a területi revízió érdekében a magyar fasiszták egy embertelen elnyomó hatalom szolgálatába szegődnek. Horthy – miután a nyugati legitimációért cserébe – aláírta a trianoni békeszerződést, Hitler csatlósának szegődött a volt magyar területek visszaszerzése reményében, ami csak arra volt jó, hogy a visszafoglalt területeken élő zsidókat Auschwitzba vigyék. Az nem lehet véletlen, hogy Orbán szándékosan élezi a feszültséget Ukrajnával, és Putyin oldalán játszik. Csak emlékeztetnénk arra, hogy a történelmi forgatókönyv szerint a visszacsatolás után Magyarország is megszállás alá került.
Ezért a magyaroknak vigyázó szemüket Ukrajnára kell vetniük, és rettegniük kell attól a hazárdjátéktól, amit Orbán Putyinnal és az oroszokkal folytatja. Orbán nem tanult a székely mondásból: „A medve nem játék”.-írj a nepszava.us. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal