Miért nem temetik el? Szörnyű ami történt Kóbor János földi maradványaival..! Valaki fogta és..


Miért nem temetik el? Két hónapja egy elkülönített szekrényben őrzik Kóbor János földi maradványait. Az Omega frontemberének a Szent István-bazilikában volt a gyászszertartása még decemberben, hamvai azonban máig nem kerültek végső helyükre. Kiderült az is, hogy miért nem.
Az engedélyek már megvannak, a család már csak lelkierőt gyűjti ahhoz, hogy elbúcsúztassa Kóbor Jánost, becenevén Meckyt – írja a Blikk. Az Omega tavaly decemberben 78 éves korában elhunyt frontemberének a hamvai a Balatonba és a Szent István-bazilikába kerülnek hamarosan. „Folyamatosan keresnek, sőt olykor már számonkérnek a rajongók, hogy mikor lesz Mecky igazi búcsúztatása” – mondta a lapnak Trunkos András, az Omega menedzsere, aki elárulta, február végéig ez megtörténik.
A zenész özvegye a menedzser szerint meglehetősen rossz lelkiállapotban van, ezért ő intézi mindkét gyászszertartás engedélyeit. „Merthogy lesz egy szórás a Balatonnál, Mecky hamvainak egy része oda kerül. Másik része pedig a bazilikába. Méltó helyre. A balatoni ceremóniához már megvan az összes engedély, és napokon belül a bazilikával kapcsolatban is ezt mondhatom” – ígérte az Omega menedzsere. Addig a hamvak egy elkülönített szekrényben vannak elhelyezve. Mindkét búcsúztatón csak a család lesz és lehet ott. - írta a Blikk.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal