ÍGY alázta meg EZ a hentes a 82 éves nagymamámat, aki csak 2 kiló hatósági áras farhátat akart venni.. Ritkán kérek ilyet, de szeretném, ha ERRŐL minél többen tudnának az országban!!


Az interneten terjed egy sajnálatos történet, amit most megosztunk veletek mi is. "Egy multinál vásároltam, húst szerettem volna venni, ezért beálltam a kígyózó sorba én is. Előttem egy apró garabolyos nagymama állt.
Nagyjából 10 perc alatt sorra került, és hallottam, ahogy a gyengécske hangját megerőltetve kért a hentestől kettő kiló farhátat.. A hentes borzasztó megalázóan nézett rá, és már a tekintetén látszott, az a mérhetetlen lenézés, amit szegény nénivel szemben érzett. Majd megszólalt röhögve: "Na mi van mama, tán buli lesz otthon? " Mondanom se kell, hogy a hentesen kívül senki nem nevetett, de a néni úgy elszégyellte magát, hogy lesütötte a fejét...megszégyenülve, egy ledolgozott élet után ezt kapta.
Pedig ő végig dolgozta az életét, és nem ő teher róla, hogy kevés nyugdíjat kap.. Szégyen ami ebben az országban megy.. A végén megkerestem a boltvezetőt és panaszt tettem a húspultban álló férfi ellen. Remélelm, hogy alaposan megmossák a fejét, és befejezi ezt a viselkedését!" - Kocsis Elemér, Szolnokról.

AKTUÁLIS:

Főoldal