A folyosón hagyták a tolószékes idős és súlyos beteg nagymamámat EZZEL a jó tanáccsal: - Az eszem megáll!! Találják ki, hogy mégis mennyi ideig várakozott szegény.. EZ mégis hogy fordulhat elő?!


Úgy hagyták a rendelés ajtaja előtt a 84 éves, tolószékben ülő asszonyt, hogy be sem szóltak, beteget hoztak. Előtte közölték vele: "hogy várakozzon türelmesen, majd valaki szólítani fogja". Mintha nem is egy embert, hanem egy cserép virágot tettek volna a sarokba – mondja fölháborodva az orvos, dr. Doktorits Béla. A hölgyet miután elesett, a fejét tegnap a Merényi úti kórház traumatológiáján összevarrták, most ezt a fejsebet kellett volna a szakrendelőben átkötni.
Ez húsz másodperc alatt megtörtént, de hosszú órái mentek el az orvosnak azzal, hogy próbálta elérni a mentőket, a betegszállítókat. Az orvos dohog, ha látja a kolléga, hogy a beteg nehezen mozog, akkor ez a sebellátás az otthonában is megtörténhetett volna, elég lenne a varratszedésre ide utaztatni. A mentőszolgálat ügyeletese azt mondta, ha a néni nem szorul lélegeztetésre, akkor nekik nincs vele dolguk. A betegszállítókat viszont a folyamatos tárcsázás ellenére órák alatt sem sikerült elérnie az orvosnak. A mozgásában és tájékozódásában korlátozott asszonynál se ennivaló, se innivaló nem volt.
A WC-re sem tudott elmenni. Nem volt nála, sem telefon, sem egy olyan telefonszám ahol a hozzátartozók értesíthetők lettek volna. Doktorits doktort végül megszánta egy régi mentős kollégája, és ígéri egy órán belül kocsit küld a hölgyért – a régi barátság kontójára. A beteg ekkor már négy órája ül a folyóson, de talán már csak egy órát kell várnia...
Nem ez az egyetlen eset, amikor idős embereket hagynak a betegszállítók az egészségügyi intézmények folyosóin őrizetlenül hosszú órákig, vagy akár teljes napon át. Tavaly decemberben a bama.hu számolt be arról, hogy egy 81 éves férfi, a 74 éves cukorbeteg, kerekes székkel közlekedő feleségét kísérte Mohácsról a pécsi szemészeti klinikára. Délelőtt fél tíz körül érkeztek meg a betegszállítóval, délutánra végeztek a vizsgálattal. Éjfélkor elégelték meg a visszaútra a várakozást: magánszolgálatóhoz fordultak, betegtaxit hívtak, 11 ezer forintot fizettek, hogy hazajussanak. Egy másik, 82 éves panaszost a megrendelt 9 óra helyett 13 órakor vitték át az Idegklinikáról a Szívcentrumba:
A 24 órás EKG holter így csak 20 órányi adatot tudott rögzíteni, ami a teljes kivizsgáláshoz nem volt elegendő. A Szívcentrumból a délutáni hazaszállítás már egy órán belül megtörtént: igaz, szintén betegtaxival, 4500 forintért. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal