Őrület! “Fél tonnás gyilkosnak” hívták, és 10 férfi is alig tudta kicipelni az otthonából. 360 kilós fogyása után rá sem ismernél! Így néz ki most:


Mayra Rosales esete nem nevezhető éppen hétköznapinak. Saját, meglepően terjedelmes Wikipedia szócikk is szól róla, és ha rákeresünk a nevére a Google-ben rendkívül sok használható találatot kapunk. Megállapíthatjuk tehát, hogy valódi “hírességről” van szó. A Fél tonnás gyilkos ragadványnév onnan származott, hogy 2008-ban felmerült, hogy óriási (valóban közel fél tonnás) súlyával halálra nyomta unokaöccsét, aki az ágya mellett játszott.
(Mayra ekkori külsejéről számos képet láthatsz alább, a videóban) A texasi nőt végül nem ítélték el, mert a vizsgálat kiderítette, hogy a kis Eliseo halálát fejsérülés okozta, amelyet a nő testvére okozott, és akitől Mayra csak védeni próbálta a kicsit. Az őt ekkor ért megaláztatások (amikor a tárgyalásra vitték, nem fért ki az ajtón, majd pedig teherautó platóján szállították el a tárgyalásra) hatására úgy döntött, változtat az életmódján.
Ehhez külön motivációt jelentett számára, hogy magához vehesse a tizenöt évre börtönbe kerülő testvére gyermekeit is. Gyomorszűkítő műtéten esett át, és folyamatos fogyókúrával összesen 360 kilót fogyott. A források szerint tizenegy műtéten esett át, és feltételezzük, hogy ezek között a felesleges bőr eltávolítása is helyet kapott. Ennek eredményeképpen most már így fest a hölgy:

AKTUÁLIS:

Főoldal