MOST jött a DRÁMAI hír! Csont soványra fogyott és halálközeli állapotba került, azonnal kórházba vitték a híres magyar színésznőt, akit annyian szeretnek!! Te is tudod ki Ő:


MOST jött a DRÁMAI hír! Csont soványra fogyott és halálközeli állapotba került, azonnal kórházba vitték a híres magyar színészt: Bár már több hónapja átesett a koronavírus-fertőzésen, még mindig nem tudott talpra állni a betegség óta a csontsoványra fogyott Gór Nagy Mária, akit egyre jobban féltenek az orvosai és a barátai. – Sajnos, nem javul az állapotom...
Immunerősítő és étvágyjavító gyógyszert kapok, de alig van jártányi erőm, az orvos mondta, hogy sokaknál előfordul ilyen hosszan tartó utóhatás. Mondta a Blikknek nagyot sóhajtva a színésznő, aki elismeri, a családja és a barátai is aggódnak érte. – Negyvenöt kilóra fogytam, így aztán lötyögnek rajtam a ruháim. Nincs étvágyam, de nyilvánvalóan azért, mert még most, három hónap elteltével sem érzem egyáltalán az ízeket – folytatja a színésznő, aki annyira megijedt, hogy végrendeletet is írt.
– A koronavírustól három napig szörnyű állapotban voltam, iszonyúan köhögtem, magas lázam volt, az ágyból sem tudtam kikelni. Akkor gondoltam bele, hogy én is belehalhatok ebbe, mint sok idős ismerősöm, kollégám. Korábban nem végrendelkeztem, de eldöntöttem: itt az ideje. Rádöbbentem, hogy egyik pillanatról a másikra kerülhetek olyan helyzetbe, hogy már nem lesz rá lehetőségem. Mindent elkövetek, hogy helyrejöjjek, de nem árt, ha elrendezek magam körül mindent, amit csak lehet, Budával együtt – gondolkodott el Mária. – Szeretnék néhány dolgot az Ódry Árpád Művészotthonra és a Bajor Gizi Színészmúzeumra hagyni.
Barátnője segít: – Próbálom Marit feltáplálni. Minden reggel megkérdezem telefonon, mit enne, majd mire ideér, megfőzöm. Egyedül vagyok, így én is jobban eszem társaságban, ebéd után pedig elpletykálunk a régi szép időkről – mesélte a lapnak Mária barátnője, Aradszky Éva. Forrás: Blikk.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal