Most érkezett a DRÁMAI HÍR! TRAGÉDIA! Rékasi Károly öngyilkossága! Összetörtek a rajongók! Szomorú, hogy mit tett magával:


Véget akart vetni az életének Rékasi Károly. Rékasi Károly élete a baleste után 180 fokos fordulatot vett. A színész hosszú hónapok elteltével sem épült fel teljesen, még az is elképzelhető volt, hogy soha többé nem tud a színpadra állni. Ekkor jöttek elő nála a borzasztó gondolatok - adta hírül az a Bors a magazin interjúja alapján.
"Be kellett látnom, hogy nem a színpadon fogok megöregedni. Pontosan tudom, hogy egy idő után teljesen alkalmatlan leszek a színpadi munkára. (...) Ha az álomnak vége szakad, akkor is kell, hogy legyen valami, ami értelmet ad az életemnek, és épp ezt a valamit készítem elő. (...)
Egy vega-vegán konyhát nyitok egy kiváló barátommal. (...) Már a hely is megvan. A főváros szívében" - árulta el Rékasi Károly színész, amikor a szakmáról és színészi pályájáról kérdezték. A színész belátta, hogy a baleset következtében lett sérülése miatt a színészi pályát ideje-korán be kell fejeznie, ezért is nézett új megélhetés után. "A BALESET UTÁN TÚL SOK VOLT A BAJ, ÉS KI AKARTAM LÉPNI EBBŐL A VILÁGBÓL. EL IS TERVEZTEM, ÉS PONTOSAN TUDTAM, MI ÉS HOGYAN FOG TÖRTÉNNI, MÁR A KELLÉKEKET IS BESZEREZTEM HOZZÁ, HOGY SZÁNT SZÁNDÉKKAL MEGVÁLJAK AZ ÉLETEMTŐL, DE VÉGÜL MEGÁLLTAM.
A színész elmondása szerint az édesanyjára gondolt. Azt képzelte, hogy ő, ha elvesztené szeretett fiát, már biztosan nem tudna talpra állni. Végül ez az, ami megállította Károlyt a szörnyű tett előtt. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal