KIDERÜLT! Megtörte a csendet Horváth Gréta férje. EZÉRT hagyta ott a feleségét, és az egész családot.. Gyomorforgató részletek derültek ki! ILYEN aljasságra, hogy lehet képes valaki?!


Mint a Blikk is megírta, néhány napja Gréta egy Instagram-bejegyzésben osztotta meg a követőivel, hogy férje elhagyta őt. A szakítás nem csak őt viselte meg de a csinos híresség kisfiát, Filipet is. Dávid most a 24 óráig elérhető Instagram történetében szólalt meg.
A vállalkozó elsősorban azokhoz szólt, akik Grétának küldtek csúnya üzeneteket, kommenteket, aki csak őszintén megmondta, hogy akaratán kívül vége a házasságának. Majd pedig Dávid felvállalta, hogy ő döntött úgy, hogy vége. Közben az is kiderült, hogy Dávid hűtlensége lehet az oka a különválásuknak.
ÉN döntöttem, én mentem el, én rúgtam fel az összes fogadalmam, amit Barinak tettem, és megértem, ha sosem fog megbocsátani. Van valakim! – írta a bejegyzésében.Hozzátette, ha a kommentelők valakit bántani akarnak az inkább ő legyen, valamint azt is elmondta, hogy Grétánál jobb feleséget, anyát, barátot és társat nem is kívánhatott volna.