ITT A VÉGE A MELLÉBESZÉLÉSNEK! Müller Cecília kiállt az emberek elé, és VÉGRE elmondta mennyi gyerek is fekszik valójában kórházban a vírus miatt! Csak ERŐS idegzetűeknek! NAGYON DURVA! EZT OLVASD EL:


Az egyéni védelmen túl a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család - köztük szüleik, nagyszüleik - védetté váljon - hangsúlyozta az országos tiszti főorvos csütörtökön a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban. Müller Cecília úgy fogalmazott: "nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk" azzal, hogy miután az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az 5-11 éves gyerekek oltását is a koronavírus ellen, Magyarországon is megkezdődött ezek beadásának folyamata.
Felhívta a figyelmet: az, hogy a gyermekeket kevésbé érinti a koronavírusos megbetegedés, igaz volt, főképp a járvány a kezdetén az eredeti, vuhani törzsnél. Később viszont a szakemberek azt látták, hogy a mutálódás következtében már a gyermekek korosztályát is egyre inkább érintette a fertőződés - tette hozzá.
Ezekben a napokban is mintegy 50-60 gyermeket ápolnak a magyarországi kórházakban koronavírus miatt - ismertette a tisztifőorvos, megjegyezve: tehát nem nagy számban, de előfordul súlyos, akár szövődményes eset is. A tisztifőorvos kiemelte: a gyermekek védőoltása nemcsak őket, hanem családjukat - szüleiket, nagyszüleiket, dédnagyszüleiket -, közösségüket is megvédi. "Ha az egész családi közösség védelmet élvez, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mint korábban voltunk" - fogalmazott.
Nagyon fontos, hogy együtt ünnepelhessen a család - jelentette ki Müller Cecília, aki mindenkinek biztonságban, békességben, szeretetben eltöltött családi ünnepeket kívánt. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal