Drámai hír jött délutánra! Sajnos igaz a hír. Öngyilkos lett Gáspár Győző, az az Győzike. Összetört az egész ország! EZ történt pontosan:


A showman egy megrendítő vallomásban mesél arról a szörnyűségről, amit eddig titokban tartott. Életének egyik legsötétebb időszakáról beszélt Gáspár Győző! Megjárta a poklot, azt a poklot, amit korábban már többször is. Paranoid személyiségzavar, nyugtatók és altatók káros használata okozta pánikzavar.
Csak néhány azok közül a rettegett kifejezések közül, amelyek a showman diagnózisában szerepelnek. Győzike szeptemberben az egyik fellépése után kórházba került, azonnal orvosi segítségre volt szüksége, mert súlyos pánikroham tört rá. A tünetek olyan súlyosak voltak, hogy sürgősen pszichiátriai kezelésre szorult. Mint ismeretes, korábban kétszer akarta eldobni magától az életet, a démonai azonban az elmúlt hónapokban sem hagyták nyugodni, újra megtette..
„Hadd mondjam már el én, ne a sajtó írja meg, hogy mi van. Igen, begyógyszereztem magam, fel akartam adni az életemet. Nem gondoltam a családomra. (…) Nem érdekelt, hogy mennyi újság fog csámcsogni rajtam, hogy meghalt” – mondta a Tények Plusznak Győzike. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal