Döntött a kormány! JÖN A 2 ÉVESEK OLTÁSA!! ITT már elkezdték oltani a két éveseket ha tetszik, ha nem:


Teljes fordulatszámra pörgött fel az oltóanyag gyárak profitja. Már a 2 éveseket is oltani kezdték, hamarosan a mi gyerekeink jönnek…? Kétéves kortól kezdik el oltani koronavírus ellen a gyerekeket. Egyelőre még csak Venezuelában, de ami késik nem múlik, a nagy oltóanyag gyárak egyre inkább azt szeretnék elérni, hogy minél fiatalabb korosztálynál alkalmazni lehessen az oltást.
Mindezt annak ellenére, hogy tudományosan egyelőre nagy a vita arról, hogy kell-e egyáltalán oltani a fiatalabbakat. Hiszen rájuk sokkal kevésbé veszélyes, mint az idősebb, krónikus betegségekkel rendelkező korosztályra. Venezuela meglépi, felkészül az egész világ? Venezuelában elkezdik oltani a koronavírus ellen a két évnél idősebb gyerekeket is – jelentette be Nicolás Maduro államfő vasárnap.
Maduro egy helyi tévének nyilatkozva közölte, hogy az ország lakosságának hetven százalékát már beoltották, megkezdődik a két évnél idősebb gyerekek oltása is. A tervek szerint november 30-ig nyolcvan százalékra nő a beoltottak száma, az év végéig pedig a lakosság kilencven százaléka átesik az immunizáción.
Az Egyesült Államok járványügyi és betegségmegelőzési központjának (CDC) külső szakemberekből álló bizottsága múlt héten adott zöld utat az 5 és 11 év közötti gyerekeknek szánt Covid–19 elleni védőoltásához. Nemrég pedig Bécsben is úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az 5–12 évesek oltását. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal