A Hősök köztünk élnek! FIGYELJÉK milyen rendkívüli TETTET vitt véghez EZ a debreceni tartalékos katona! RÁ, aki ÍGY cselekedett, vajon hány ember figyel oda? Ha egy celeb 1000 megosztást érdemel, akkor Ő mégis mennyit? FIGYELJÉK mit tett:


Életet mentett a debreceni tartalékos katona Pikó Ákos, a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziumának tanulója idén júniusban csatlakozott a Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos rendszeréhez. A 18 éves diák ezt követően Hajdúhadházon vett részt a tíz modult magában foglaló kiképzésen. Talán maga sem gondolta, hogy az ott tanultakat ilyen hamar kamatoztatni fogja...
„Egy baráti társasággal a Déri Múzeum előtti téren üldögéltünk és beszélgettünk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a tőlünk nem messzi lévő padon egy fiatal lány rosszul lett” – tudtuk meg a tartalékos őrvezetőtől. „A barátnője rohant oda hozzánk segítséget kérni, de látszott rajta, hogy nagyon megijedt, reszketett, valószínűleg sokkot kaphatott. Miközben a padhoz siettünk, rögtön eszembe jutottak az egészségügyi foglalkozáson Kovács Károly törzsörmestertől, a 2. kiképző század altisztjétől tanult ismeretek.
Megállapítottam, hogy a lánynak nincs légzése, gyenge a pulzusa, ezért megkezdtem az újraélesztést, illetve a mesterséges lélegeztetést. Szerencsére nem sokkal később visszatért a légzés, így stabil oldalfekvésbe helyeztem. Ekkor érkeztek ki a mentők, akik ezt követően átvették az ellátását” - emlékezett vissza Ákos a történésekre. Pikó Ákos tartalékos őrvezetőnek Czill István alezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Előkészítő Részleg (Debrecen) részlegvezetője személyesen is elismerését fejezte ki példás helytállásáért.
Mint elmondta, büszke arra, hogy tartalékos katonája vészhelyzetben sem esett pánikba, higgadtan, bátran és szakszerűen alkalmazta a megtanult ismereteket. GRATULÁLUNK?SOK ILYEN FIATALRA VAN SZÜKSÉGE A HAZÁNAK!

AKTUÁLIS:

Főoldal