Tegnap felszállt a buszra egy srác, aki csak két mankó segítségével tudott járni. Megbámulták, de nem adták át a helyüket neki. Felmérgeltem magam és így szóltam azokhoz, akik kényelmesen ültek: - Ami ezután történt az végleg belém égett!! Tényleg ilyen ALJAS országban élünk?


Állok hátul, hallgatom a kis reggeli wake up zenémet. Felszáll egy mozgássérült kisfiú (két bottal) a buszra nagy nehezen. Senki meg nem mozdulna, de senki, hogy átadja a helyét. Nem is kellett ennél több, hogy elszakadjon a cérna nálam, fülhallgatót kiveszem és mondom:
“A busz hátsó, ülő felétől egy kis figyelmet kérnék! Most, hogy végig nézték és bámulták a kisfiút, majd nagyvonalúan elfordították a fejüket ahelyett, hogy felállt volna valaki és átadta volna a helyét gratulálok! De most Te, aki ilyen jól ülsz, felpattansz, hogy le tudjon ülni, mert majdnem a végállomásig megy a fiú!”
Beszélni se nagyon tudott a kissrác, de bólintott hogy köszönöm. Nincs mit kölyök! Még szórványos tapsot is kaptam azoktól, akik szintén álltak. Akik meg ültek, azok engem bunkóztak le.” Sajnos sokszor elfelejtünk emberségesen viselkedni! A kép illusztráció