HATALMAS BEJELENTÉST tett Orbán Viktor, ami MINDENKIT érint!! ILYEN SÚLYOS változások lépnek életbe hamarosan!

Szerdán Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra már Kormányinfót is tartottak, ahol – szokás szerint – ismertették a kormányülésen tárgyalt témákat. Aztán tegnap kihelyezett ülést tartottak a hajmáskéri Központi Gyakorló- és Lőtéren kialakított tábori sátorban. Az éjjel meglettek az előválasztás első fordulójának eredményei Dobrev Klára sikerével, a járványhelyzet továbbra is fokozódik, egyre több eset van hazánkban. Mozgalmas hét volt, van mit értékelni; Orbán Viktor interjúját percről percre közvetítettük.
Orbán Viktor miniszterelnök az idősek világnapján azzal kezdte, hogy nyugdíjprémium biztosan lesz hazánkban, mert a magyar gazdaság dübörög. Elmondta, hogy nálunk olyan nyugdíjrendszer van, hogy a dolgozók adójából fizeti ki a nyugdíjakat, nem a hozamokból, mint más országokban. 80 ezer forint lesz a nyugdíjprémium összege. A korrekcióval együtt lesznek, akik 100 ezer fölötti kiegészítést kapnak majd. Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget. Mivel az infláció magasabb az év elején vártnál, és az infláció kompenzálásának csak a felét adták oda július elsejéig az időseknek, most az év második felére eső, a várakozásnál magasabb infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat – tette hozzá a kormányfő.
Közölte: ezért „szép számmal” lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak. Hozzátette:y lát esélyt arra, hogy jövőre 13. havi nyugdíjat is kapnak majd az idősek. Szja-visszatérítés: Orbán szerint az 5,5 százalékos gazdasági növekedés biztosan meglesz. A pandémia az idősek mellett a gyerekeket nevelő családokat viselte meg a legjobban. Ezért döntöttek úgy, hogy őket segítsék. 1,9 millió ember kapja vissza a befizetett adóját, a NAV már hetek óta dolgozik rajta, február közepén megkapják az összeget.  „Ez hatalmas erőfeszítést igényel az adóhivataltól, hetek óta dolgoznak ezen, van esély arra a digitalizációs fejlesztésre, amely lehetővé teszi, hogy legfeljebb 15-ig kifizessék” – mondta Orbán. Gazprom-gázszerződés:
A gáz ára az egekben van. Nyugat-Európában óriási terhet ró a rezsifizetés a családokra. Az elmúlt években a nemzetközi cégekkel és Brüsszellel harcoltak a rezsiárak befagyasztására. Nincs elég gáz Európában, Oroszországban van, nem lehet ideológiai kérdést csinálni ebből. Jó szerződést, megállapodást kötöttek, olcsóbbat, mint az előző – értékelt Orbán. Az ukránok szempontjait – sajnos – nem tudjuk figyelembe venni gázügyben, a magyar emberek érdekeit kell figyelembe venni, nem az ukránokét – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: havi 32 ezer forinttal kéne többet fizetnie egy családnak, ha Ukrajnából jönne a gáz. Hadsereg: Korábban azt hihettük, ha a NATO tagjai vagyunk, kisebb hadseregre van szükség, de ez a felfogás teljes tévedés. Nekünk is mindent meg kell tennünk a saját védelmünkért – tette hozzá Orbán Viktor. A veszélyek korát éljük, a határvédelemet nem tudnánk a katonák nélkül megoldani.
A hadsereget hosszú évek alatt lehet felépíteni, de ez nem a vasakról meg a fegyverekről, hanem főleg a katonákról szól, akiket ki kell képezni. Járványhelyzet: Aki egyszer már beoltotta magát, tudja, milyen jó védettnek lenni – kezdte a növekvő esetszámokra reagálva. Elmondta, 600 ezren már a harmadik oltást is felvették. Egész nyáron a negyedik hullámra készült a kormány, felhalmoztak annyi vakcinát, hogy az egész lakosságot kétszer-háromszor be lehet oltani. Elmondta, nincs olyan, hogy nyájimmunitás, ez a vírus nem tűnik el. A legnagyobb kockázat, ha valaki nincs beoltva, ezért mindenkit az oltás felvételére kér. – írja a blikk.hu.

AKTUÁLIS:

Főoldal