SZÖRNYŰ TRAGÉDIA rázta meg az országot pár perce! Gyászol Győrfi Pál: Nagyon megviselte Ez a SZÖRNYŰ tragédia! Elvesztette egyetlen társát..

Gyászol Győrfi Pál: Nagyon megviselte a SZÖRNYŰ tragédia! Édesapja elvesztéséről vallott Győrfi Pál: „Igyekeztem mellette lenni a betegsége alatt és az utolsó pillanatokban is” Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az ATV szombaton este adásba kerülő Sorok között Lutter Imrével című műsorában azonban elárulta, a gyerekkorában nem volt szoros érzelmi kapcsolata az édesapjával.
SZÁMOS ÉRDEKESSÉGRE ÉS CSALÁDI KULISSZÁRA DERÜL FÉNY GYŐRFI PÁL ÉLETÉBŐL A SOROK KÖZÖTT LUTTER IMRÉVEL CÍMŰ MŰSORBAN, SZOMBATON ESTE AZ ATV-N – A nagymamám nevelt igazából fel, mert a szüleim éjszaka dolgoztak, zenészek voltak. A nagymamám foglalkozott velem a legtöbbet, az anyukám is, amikor tudott, apám pedig tisztes távolságból segített be ebbe, de azért olyan feladatokban ott volt, hogy elvitt a játszótérre – emlékezett vissza Győrfi, ám ahogy idősebb lett, az apjával való viszonya is megváltozott.
- Ahogy nőttem, úgy kerültem hozzá egyre közelebb, a végén pedig ketten maradtunk. Az ő utolsó éveit úgy töltöttük, hogy én igyekeztem mellette lenni a betegsége alatt és az utolsó napján, az utolsó pillanatokban is. Egyre intimebb kapcsolat volt az apámmal – idézte fel a szomorú emlékeket Győrfi, aki amit szakmailag tudott, megtett az édesapjáért, így amikor felmerült, hogy otthon ápolják, segített, amiben csak tudott. – Úgy terveztem, hogy ha döntési helyzetbe kerülünk, hogy kórházban vagy otthon, és akár az anyám vagy az apám úgy akarja, hogy otthon, akkor én ebben partnert vagyok és végül így is csináltuk végig.

AKTUÁLIS:

Főoldal