Országos BOTRÁNY! EZ a 49 perces felvétel bizonyítja, hogy Havas egy tanítványát „késztette” szexre, máshol EZÉRT börtön jár! (Videó!) Csak ERŐS idegzetűeknek:

Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút. Eljuttatták a Borsonline szerkesztőségébe a tegnap nyilvánosságra került újabb Havas-botrány valószínűleg teljes hangfelvételét. Ebből a több, mint 49 perces felvételből már egyértelműen kiderül, hogyHAVAS HENRIK TANÁRI POZÍCIÓJA RÉVÉN, TÖBB MINDENT ÍGÉRGETVE „KÉSZTETTE” SZEXRE ELŐREJUTÁST REMÉLŐ TANÍTVÁNYÁT.
Sokan találgatnak most, ki is lehet a felvételen, egy ismeretlen, vagy pedig egy azóta kisebb-nagyobb médiakarriert befutó hölgy. Más országokban, mivel a diák óhatatlanul is alárendelt pozícióban van tanárával szemben, mindez eleve bűncselekménynek minősül, még akkor is, ha ebben az alárendelt szerepben a diák kénytelen-kelletlen végül beleegyezik a szexuális aktusba. Akárcsak a felvételen hallható esetben. A híres-hírhedt hollywoodi producer esetében éppen erre a kiszolgáltatott helyzetre építette a vádat az amerikai ügyészség.
A szexragadozót végül 23 évi börtönre ítélték, de mivel újabb feljelentések érkeztek ellene nem kizárt, hogy még hosszabb ideig börtönben kell maradnia. Hiába védekezett azzal, hogy a hölgyek beleegyeztek az aktusba, a bíróság szerint áldozatai kiszolgáltatott helyzetben voltak hiszen csak így remélhettek előrejutást. Nagy kérdés, hogy mikor kerül sor Magyarországon az első ilyen büntetőperre és hogy ki lesz az első magyar szexragadozó a vádlottak padján. A Havas-féle felvétel nyilvánosságra kerülése egyértelműen azt bizonyítja, hogy a média és filmipar áldozatai nem hallgatnak tovább és a maguk módján bosszút esküdtek, hosszú évek múltán is elégtételt követelnek. Ráadásul ehhez annak idején elég bizonyítékot is gyűjtöttek. A felvétel alább hallgatható meg:

AKTUÁLIS:

Főoldal