“Elképesztően jó a fiammal a sz*x, eszméletlen dolgokra vagyunk képesek együtt és közös gyerekeket is szeretnénk, mert..” De van itt még MÁS is: – Erre mégis mit lehet mondani?!

“Elképesztően jó a fiammal a sz*x, eszméletlen dolgokra vagyunk képesek együtt és közös gyerekeket is szeretnénk, mert..” De van itt még MÁS is: – Erre mégis mit lehet mondani?! Kim West (51) egy héttel az után, hogy megszülte a fiát 30 évvel ezelőtt, örökbe adta. A fiú felnőtt, megnősült Amerikában. Amikor Ben Ford (32) 2013-ban családot akartak alapítani feleségével, Victoriával, kinyomozta, ki a vér szerinti anyja, és levelet írt neki Angliába. Ezzel kezdődött minden: A levelet több telefonbeszélgetés követte, majd anya és fia megbeszélt egy személyes találkozást is. Kim azt mondja, olyan volt, mintha ezer éve ismernék egymást. A belsőépítészként dolgozó nő vonzónak találta fiát, találkozásuk után többször is azt álmodta, szeretkezik vele. Aztán anya és fia megbeszélt egy randevút egy hotelben. Néhány pohár pezsgő után megtörtént az első csók, és az első szexre is sor került. Anya és fia is azt mondta, elképesztően jó volt. Ben otthagyta a feleségét, aki a döbbenettől szóhoz sem jutott.Összezavarodott, bűntudata lett. Aztán amikor olvasott a genetikai szexuális vonzerőről, egy mázsás súly esett le a válláról. Tudósok szerint ugyanis létezik a jelenség, amikor vér szerinti hozzátartozók beleszeretnek egymásba, amikor hosszú idő után újra találkoznak. Anya és fia Michiganbe repült, ahol új életet szeretnének kezdeni. – Ez nem vérfertőzés, ez genetikai szexuális vonzalom. Olyanok vagyunk, mint borsó és a héja, egymásnak lettünk teremtve. Tudom, hogy az emberek szerint undorító, amit csinálunk, de egy ilyen elsöprő erejű szerelemért érdemes harcolni. Bármit megtennék, hogy egymáséi lehessünk. Ilyen csak egyszer történik az ember életében – mondja Kim.Anya és fia szeretnének összeházasodni, és családot alapítani. Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!

AKTUÁLIS:

Főoldal