180 ezerre büntettek egy hajléktalant, amiért megsértette a kijárási tilalmat..

Összesen 180 ezer forint büntetést osztottak ki a rendőrök fél óra alatt, amiért kétszer is megszegtem a kijárási korlátozást – mutatta a rendőrségi papírokat és a velük járó sárga csekkeket a néhány hete hajléktalanná lett nagykanizsai férfi a Népszavának, aki anonimitása megőrzését kérte a laptól. Az első, harmincezer forintos bírságot azzal indokolták – az eset még húsvétvasárnap történt –, hogy veszélyhelyzet idején az este 8 és reggel 5 közötti kijárási tilalmat figyelmen kívül hagyta és az utcán bolyongott. Fél óra múlva aztán újabb papírt kapott a férfi, mert ismét összetalálkozott a rendőrökkel.

EKKOR MÁR 150 EZER FORINTOS BÍRSÁGOT SZABTAK KI RÁ ISMÉTLŐDŐ SZABÁLYSÉRTÉSRE HIVATKOZVA.

Írnak arról is, hogy a 43 éves férfi a Sugár útra igyekezett, ugyanis ott tárolja holmiját egy ismerősénél, azonban a rendőrök azt mondták neki, hogy a Citrom-szigetre menjen. El is indult, de ott nem tudta mire lehajtani a fejét, ezért úgy döntött, újra a felkerekedik a holmiért. Ekkor találkozott másodszor a rendőrökkel. A férfi nemrég még Németországban dolgozott vízvezeték-szerelőként, viszont távolság miatt megromlottak családi kapcsolatai, és hazatérése után elvált a feleségétől. El kellett költöznie otthonról, és utcára került, amikor annyi pénze sem maradt, hogy albérletet fizessen. A hogyan továbbról azt mondta, valószínűleg börtönbe fog kerülni.

Miből fizetném ki a bírságot? Ha akad valami alkalmi meló, az éppen csak arra jó, ne haljak éhen. Oké, a törvény, az törvény, de tényleg velünk kell példát statuálni? Mindegy, majd leülöm. Ötezer forintjával számolva az 36 nap lesz.

Az ügyben keresték a rendőrséget még hétfőn, de kérdéseikre szerda estig sem kaptak választ.

AKTUÁLIS:

Főoldal