1 perce jött a hír!!! A HÉTEN JÖN A KORONAVÍRUS OLTÁSI IGAZOLVÁNY! Nekik FIZETNI KELL ÉRTE! SÚLYOS ELŐJOGOKKAL FOG JÁRNI?

Jövő héttől elkezdik a koronavírus elleni védettséget igazoló okmányok kiállítását. Azok kaphatnak ilyet, akik igazoltan átestek a koronavírus fertőzésen, vagy megkapták a védőoltás második adagját is. A regisztrált gyógyult betegeknek és a beoltottaknak nincs teendőjük: ők automatikusan megkapják az igazolványt, de akik antitest-teszttel, utólag igazolják a védettséget, azoknak igényelniük kell a dokumentumot. Az okmány csak útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal lesz érvényes, de hogy ad-e többletjogokat arról később döntenek majd – hangzott el az M1 Híradójában. A Dél- pesti Centrumkórház főorvosa az M1-nek azt mondta: nagy szükség van a vakcinákra, hiszen a koronavírus brit mutációja már itthon is megjelent. Szlávik János éppen ezért mindenkit az oltásra buzdít, hiszen ez nemcsak a betegség szövődményeitől, hanem a vírus különféle változataitól is megvéd.

Akik beoltatták magukat, jövő héttől már hivatalos iratot is kapnak erről. A koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről döntött ugyanis a kormány.

Három csoportba sorolják azokat, akik megkaphatják a kártyát.

Az első csoportba tartoznak azok, akik megkapták a vakcinát:

Nekik igényelniük sem kell a kártyátAutomatikusan postázzák nekik, mégpedig ingyenAz ő esetükben a kártyának nincs érvényességi idejeA második csoportba azok tartoznak, akik igazoltan átestek a fertőzésen, vagyis rendelkeznek korábbról pozitív teszttel: A kártya számukra is ingyenesNekik sem kell igényelniük, automatikusan megkapják postánItt azonban lesz érvényességi idő, mégpedig a felgyógyulásuk után számított hat hónapA harmadik csoportba azok tartoznak, akik ugyan átestek a betegségen, de nem voltak tüneteik, de utólagos vizsgálattal bizonyítható az ellenanyagok jelenléte a szervezetükben: Nekik fizetniük kell a kártyáért: háromezer forintot.Igényelni elektronikusan vagy személyesen is tudják majd bármely kormányablakban.Az ő esetükben a kártya érvényességi ideje négy hónap leszA szervezetükben lévő ellenanyagok jelenlétét pedig egy vizsgálattal igazolhatják, ami szintén önköltséges, de hatósági áras lesz: tizenegyezer forintba kerül majd„A védettségi igazolvány a kormány legújabb online konzultációjában is szerepel majd” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. A cikknek még nincs vége, lapozz!

AKTUÁLIS:

Főoldal